Sziasztok!
Meghoztam az első részt! Kíváncsian várom a véleményeteket a történettel kapcsolatban!
XoloveSophie
"Ki gondolná,hogy egy 19 éves lány előtt sem nyílt titok az élet?"
/Valery Brightmore/
When this started
Valery Brightmore
Az emberi élet törékeny...ezt mindenki tudja...az embereken kívül! Nem tudják,hogy mennyi kincs van a birtokukban mindaddig míg a halál el nem jön értük. Akkor értik meg igazán,hogy ami történik velük az nem csak a Sors. Nem csak a Sors szabályozza,hogy mi történik velük...azt hiszik csak ők élnek a földön...pedig nem! Itt vagyunk Mi is! Mindig is itt voltunk...köztük élünk...de nem tudnak rólunk...mivel nem akarjuk,hogy tudjanak! Mi vagyunk az Álomvadászok. Megvédjük az embereket a Sötétségtől. Sokan úgy gondolják az emberek közül,hogy olyanok vagyunk,mint a vámpírok,vagy a vérfarkasok vagy az egyéb kitalált lények. Pedig nem! Mi nem csak kitaláltak vagyunk,élünk és virulunk,ahogy a Sötétség is! A feladatunk,hogy megvédjük őket,vigyázunk rájuk. Mint az angyalok,csak nincs szárnyunk vagy glóriánk és mi tényleg létezünk is,de ezt már említettem egy párszor. A Sötétség emberei több száz éve próbálják meg hatalma alá helyezni az embereket. Ha rajzuk múlna az Álomvadászok már nem léteznének,az emberek meg bányákban,rabszolgákként dolgoznának. Régimódi,de mégis modern fegyverekkel próbálják meg kihasználni az emberek gyengeségeit több kevesebb sikerrel. Kihasználják a nők naivságát és a férfiak hatalmi vágyát,és maguk ellen fordítják. Beleőrjítik őket a félelmeikbe és a kínjaikba,majd ezután addig játsszák el,míg a végén összeroskadva és nyomorultan halnak meg. Számukra ez a legnagyobb szórakozás. Mi ezt próbáljuk megakadályozni. És ezalatt a több száz év alatt sikerrel is jártunk,mivel a Sötétség csatlósainak száma egyre csökkent. Valery Brightmore vagyok...19 éves. Jelenleg Londonban élek végzek szolgálatot,vigyázok az itteni emberekre. Igen tudom,London nagy város a maga 7 milliós lakosságával,de nem vagyok egyedül velem van a családom is. A családom anyám és az apám,ők is álomvadászok,bár már nem olyan aktívan végeznek szolgálatot.Mivel akinek ez a hivatása annak nehéz és veszélyes élete van,sokan ezért nem akarnak gyereket sem,de azokat kényszerítik,hogy ne halljon ki a populációnk. Tudom,hogy durván hangzik,de aki itt él annak nem az. Én már beletörődtem,hogy egyszer kell,hogy legyen minimum egy gyerekem. Én mondhatni,hogy a szerencsésebb fajtába tartozom,mivel a szüleim szerelemből házasodtak és lett gyerekük,de ez is csak nézőpont kérdése. Ők egy felkészítő tréning alatt ismerték meg egymást. Éppen azt gyakorolták,hogy ölhetnek meg valakit a Sötétség emberei közül. Bájos egy történet... Nagyon sokat köszönhetek nekik. Megtanították nekem,hogy legyek kitartó,hogy ne törjek meg és,hogy becsüljek meg mindent az életemben,mert minden kincsnek számít. Ők is e szerint élnek és mélyen tisztelem őket ezért!
-Hé,Valery gyere!-hallok egy hangot. Távol van,de mégis közel.-Megint elfogsz késni!-kiállt nekem az illető.
-De te is,mert vagy olyan kedves és megvársz.-állok fel az ágon melyen eddig ültem. Óvatosan leugrok és egy halk puffanással talpon érek földet.
-Én meg a jó szívem-mosolyog.
-Na meg a szerénységed,az ki ne hagyd Justin!-válaszolom és futni kezdünk a kiképző központ felé. Justin kiskorom óta a legjobb barátom volt,együtt nőttünk fel és mindig kitartunk egymás mellett.Végigfutunk a folyosókon,mindaddig,míg egy üvegajtóhoz nem érkezünk. megállunk az ajtó előtt ami hangtalanul nyitódik ki,majd belépünk. A hatalmas teremben már gyülekeztek a többiek. Mindenkin a kényelmes fekete gyakorló kezeslábasa volt,ami minden helyzetben kényelmes mozgást biztosít számunkra. Köszöntünk majd beálltunk egy sorba. Egy másik ajtón egy hosszú fekete hajfonattal rendelkező nő lépett be. Mrs. Johnson volt az,az oktatónk. Ő készített fel minket a terepre,hogy minden simán menyen éles helyzetben. Két csoportra szedi a 18 fős létszámot.
-Két fő hiányzik!-néz végig rajtunk,majd kiosztja a feladatokat. Justinnal külön csoportba kerülünk,de ez sem okoz gondot. Katy-vel ,Jeff-fel ,Nataly-val és még egy pár emberrel kerültem össze. Köztük voltak az ikrek Johanna és Josh, Lilla és még két lány akik láthatóan még kezdők voltak. A csoportunk először a fegyverek részlegen gyakorolt,míg a másik csoport a testi erőlétet fejleszti.Kiskorom óta a késdobásban és a lövésben vagyok jó így odamegyek az egyik asztalhoz amelyen a stukkerek sorakoznak. Kiválasztok egyet,majd lövök párat a mozgó bábukra. Öt bábú, öt találat.
-Szép volt Brightmore.-igazítja meg a karomat Mrs. Johnson,majd odébb áll a többiekhez akik nem veszik ilyen jól ezt a megpróbáltatást. Mikor úgy érzem már jól megy átmegyek a késekhez és dobok párat,szintén sikeresen.
-Rendben van,csere!-hallom meg újra Mrs. Johnson hangját,majd cserélünk a másik csoporttal. Sajnos a testi erőlétem nem éppen a legmegfelelőbb,de nem is a legrosszabb. a 800m sprint futást 5 perc alatt teljesítem,de a kötélmászással már bajban vagyok. Ahhoz képest,hogy fára mászni imádok ez nem megy a legjobban. Már a kötél felénél tartok,mikor a kezem megcsúszik és nagy puffanással zuhanok a földre. Éles fájdalom nyilall végig a gerincemen,de nem adom,mert megtanultam küzdeni. Felállok és lesöpröm magamat. Senki nem kérdezi,hogy vagyok,mindenki megszokta már az ilyesfajta "baleseteket". Ahogy itt mondják "Amíg nem vérzik,nem komoly!" és tartják is magukat hozzá keményen.
A vérizzasztó négy órás edzés után,aláírom a jelenléti ívet,majd kilépek a kiképző központból. A folyosón Justin ül egy padon,még mindig folynak az izzadságcseppek a nyakán és az arcán,melyeket most egy kisebb törülközővel töröl le. Mikor melléérek nagy mosollyal áll föl és elindulunk a hatalmas előcsarnok felé,hogy elhagyhassuk a Központ falait.
-Elfáradtál?-nézek rá.
-Hát rosszabbra számítottam-mondja mikor keresztül haladunk az előcsarnokon és elindulunk a kijárat felé.
-Na persze.
-Miért az esést leszámítva amit véghez vittél mi volt megterhelő?-fordult felé.
-Mit tudom én-vonom meg a vállam.
-Na látod.-nyitja ki előttem az ajtót,majd kilépünk a friss levegőre. Londonban,mint mindig most is hűvös az időjárás. A hideg áthatol a gyakorlóruhámon,de a következő pillanatban már Justin kocsijában vagyunk és indulunk el haza a Parkba. A Park volt az a hely ahol a Londonban lévő Álomvadászok éltek. Egy hatalmas park volt,ahogy a neve is sugallja, London egyik külvárosában. Ami viszont teljesen logikátlan,mivel a Központ az bent van London központjában szó szerint. Egy 20 perces autóút után Justin lassítani kezd. Az egész Parkot teljes biztonsági rendszer védi. Minden autó rendszámát leolvasórendszer ellenőrzi ami biztosítja,hogy senki idegen ne tudjon a Park területére lépni. Házak mellett haladunk el,minden házhoz külön kert is tartozik amit mindenki nagy rendben is tart. Nem jellemző az Álomvadászokra a randalírozás vagy az egyéb hasonló,de ettől függetlenül mindent kamerákkal őriznek. A mi házunk a Főtértől eső első mellékutcában található,pont Justinékkal szemben. Az autó újra lassít,majd a motor fokozatosan elhalkul. Justinék garázsának bejáratánál parkolunk le. Mikor kiszállunk két kisgyerek rohan felénk.
-Valery!!-kiáltja a kislány,majd odaszalad és megölel.
-Szia Jazzy!-mosolygok majd a karjaimba zárom a kislányt. Mellettünk egy szőke kisfiú szalad oda Justinhoz a nevét kiabálva.
-Szia Jaxon!-öleli meg öccsét Justin.-Mi van öcskös?
-Fogócskázunk-mondja Jaxon avval már el is tűnnek Jazmynnel a házban.
-Maradsz vacsira?-fordul felém Justin.
-Bocsi,de nem szerintem anyuék már várnak,de azért köszi.-mosolygok rá,majd egy "Szia" kíséretében válunk el egymástól.. Átmegyek az utcán,mivel a házunk pont szembe van az övékkel.
Belépve a lakásba már égnek villanyok.
-Carol,el kell mondanunk neki!-hallom apám hangját. Nem mondok semmit óvatosan leveszem a cipőmet és a konyha mellé osonok.
-Tom,még fiatal ahhoz,hogy tudnia kelljen.-mondja anyám.
-Mit kellene tudnom?-lépek be a konyhába. Mindketten az asztalnál ülnek és zavartan néznek rám.
-Semmi kincsem-áll föl anya-csak beszélgettünk. Mi lenne ha elmennél aludni?
-Igen anyádnak igaza van-csatlakozik hozzá apu is- le kéne dőlnöd,biztos elfáradtál.
-Öhm,oké-mondom,majd kiveszek egy üveg Cappy narancs Juice-t a hűtőből és fölmegyek az emeletre a szobámba. Kicsit sem fura,de komolyan... remélem értitek a szarkazmust. Ledobtam a földre az edzőtáskámat amibe a normál ruháim voltak,majd a juicet is ledobtam az ágyra és bementem a fürdőbe. Levettem magamról a ruhát,majd bedobtam a szennyes tartóba. Kibontottam a hajamat a lófarokból amiben eddig volt,majd beálltam a zuhany alá. A kellemes meleg víz érintette a testemet,majd a tusfürdő kezdett el "simogatni". Vajon mire célzott apu? Mit kéne tudnom? Mihez vagyok fiatal? 19 vagyok,azért már megértem egys mást nem kéne így lekezelni,mintha még mindig ugyanaz a 13 éves lány lennék aki úgy csillapította a dühét,hogy almákat vagdosott a földhöz. Igen ezt csináltam,kicsit fura voltam.... Ezek a kérdések is átfutottak az agyamon,de túl jól esett a víz meg ez az egész ahhoz,hogy törődni tudjak ezekkel. Ha itt lesz az ideje,majd kifog minden derülni.
Akkor még nem gondoltam,de tényleg minden kiderült!
