Sziasztok!
A harag jogos,de az indok is. Tudom,hogy nagyon -nem is tagadom- megszakadt a történet a sok kihagyás miatt,de már a fejemet sem találom. Annyi minden történik ezen a nyáron,hogy időm sincs írni,ha viszont mégis -valamilyen csoda folytán- géphez kerülök írok,csak akkor meg az ihlet nem jön. Tudom mit akarok,de egyre nehezebb összefoglalni a gondolataimat,mert éppen a legrosszabb pillanatban jönnek az ötletek,a mondatot és a cselekmények,mert soha nem tudom azonnal papírra vagy gépre vinni a gondolataimat. Remélem azért kifogtok tartani mellettem szeptemberben is,mert várhatóan akkor fog újra "futni a szekér" ahogy szokták mondani. Igaz akkor meg suli lesz,de valahogy akkor mindig több az időm az ilyenekre. További kellemes egy hónapot amúgy meg,mert amint tudjuk már csak ennyi idő van addig,míg újra be nem ülünk a későbbiekben második otthonunkat jelentő iskolapadba.
A történethez még annyit,hogy most egy kis zenét is kaptok,mármint ajánlok ahhoz,hogy olvassatok.
A videóval kapcsolatban meg,hogy álítólag YouTube-ra tették fel,csak éppenséggel az oldalon kívül nem tudom megnézni,de amint lesz link azonnal rakom!
XoLoveSophie
The short story about it
Justin Bieber
-Valery-szólítottam meg kissé bátortalanul. Annyi minden kavargott bennem. Mindent elakartam neki mondani,mindent ami történt az elmúlt hónapban,hogy miken mentem keresztül. Szerettem volna újra megérinteni,mint aznap éjszaka amikor átlöktem a portálon. De nem mozdultam,nem mertem bármit is tenni.
-Szia Justin.-küldött felém egy félénk mosolyt.
-Annyira,de annyira sajnálom! Egy balfasz voltam,tudom! És ha képes lennél megbocsátani egyszer az életben,vagy csak időt adni arra,hogy megmagyarázzam nagyon hálás lennék!-hadartam a szavaimat és reményekkel telien néztem rá. A következő pillanatban ajkait az enyéimen éreztem. Elbizonytalanodtam,de érezve,hogy tisztában van a tettével. Vadul csókoltuk egymást. Megperzselt az érintése,az ahogy éreztem őt a karjaim között. Egyszer-kétszer alsó ajkába haraptam amit egy-egy halk nyögéssel jutalmazott. Óvatosan elváltam tőle,hogy gyönyörű barna szemeibe nézhessek.
-Örülök,hogy ez is eljött.-kezdtem el babrálni a hajával.-Szeretlek Valery,mindennél jobban,ezt tudnod kell!-mondtam,mire újra megcsókolt.
-Én is szeretlek Justin-suttogta ajkaim közé. Az utána következő perceket így töltöttük,ahogy talán az elmúlt éveket kellett volna. Nem hazudtam,mikor azt mondtam szeretem,hiszen szerelmes voltam. Mérhetetlenül beleszerettem abba a lányba,akit akaratom ellenére kellett ellöknöm magamtól. Félek,hogy soha nem bocsátana meg,ha elmondanám neki miért tettem. Miért löktem át. Elhinné ha elmondanám? Ezek cikáztak a fejembe,de nem akartam elrontani ezt a rövidke időt ami a rendelkezésünkre állt. A csókok és az érintések kiengesztelték jelenlegi vágyainkat, tudtuk a korlátokat. Fejét mellkasomon pihentette,miközben hosszú barna haját birizgáltam.
-Valery-szólítottam.
-Igen?
-Ugye ha ennek itt vége visszajössz velem Londonba?-kérdeztem félve. Nem akartam újra elveszíteni,meg kellett bizonyosodnom arról,hogy mit érez.
-Ezen még nem is gondolkodtam-vallotta be és itt le is zártuk a témát. Nem faggattam,amíg mellettem van örülök és kiélvezem az összes ilyen pillanatot. Még feküdtünk ott egy ideig,majd megtettem. Feltettem neki azt a kérdést amire már több,mint éve próbálom rávenni magamat. 15 éves korom óta tudom,hogy akarom ezt a lányt. Akarom,hogy Ő legyen az aki mellett felnőnek majd a jövőbeli gyerekeim. Magam mellett akarom most és mindörökké.
-Valery Brightmoore,leszel a barátnőm?-húztam közelebb magamhoz.
-Igen-mosolyodott el és evvel az egy szavával életem eddigi legszebb fél óráját zárta le.
~.~
Három nap telt el azóta,hogy Valery nálam járt. Többször kérdeztem,a szekrényt aki az ajtómat őrizte,hogy mikor láthatom,de minden egyes alkalommal az volt a válasza,hogy ha még egyszer kinyitom az ajtót az engedélye nélkül hozzám vág valamit. Így nem próbálkoztam többet. Hannah és Tom állapotáról viszont semmit nem tudok,ők jöttek velem a Központból,mikor Valery tulajdonképpen megvédte a farkasokat. Nem is értem igazából,hogy miért? Vajon megkínozták,hogy melléjük állt? Mi lehet az oka? És azt,hogy mondjam el neki,hogy miért löktem át? Nem tudom megértené át. Vagy,hogy egyáltalán megbocsátana e... Kérdések,kérdések most visszatértek,de annyira utálom őket. Mi lenne ha egyszer fel is tenném őket úgy isten igazából és nem csak magamban magammal folytatnék intenzív társalgást.
-Szia!-hallottam meg hangját. Felültem az ágyon mire mellém telepedett és megcsókolt.
-Szia,már vártalak.-vallottam be.
-Sajnálom,de nem jöhettem előbb,nem engedte a tanácsos.-sütötte le a szemeit mint aki valami rosszat
csinált. Óvatosan megfogtam a derekát és az ölembe húztam. Haját oldalra simítottam és nyakát kezdtem el csókolgatni. Szívverése felgyorsult így újabb csókokkal hintettem a nyakát,majd felfelé haladva egészen a szájáig.
-Ne szórakozz velem.-suttogta lecsukott szemekkel. Kénytelen voltam elmosolyodni,majd rátértem ajkaira. Lábait a derekam köré fogta és úgy csókolt tovább.
-Mennyi időnk van?-váltam el tőle és néztem szemeibe.
-Fél óra,megint!-korholta.
-Hé,minden oké?-néztem rá aggódóan. Látszott rajta,hogy valami aggasztja,csak nem tudtam,hogy mi lehet. Éreztem,hogy valamit titkolni próbál előlem,de nem tudtam,hogy mit.
-Persze,minden!-varázsolt egy "Persze,miért ne lenne?!" mosolyt az arcára.
-Valery!
-Nem akarok beszélni róla,meg igazából már nem is fontos,csak egy kis butaság volt!-söpört félre egy tincset a hajába és feltűnően kerülte a pillantásomat. A szívverésem hevesen kezdett verni,nem tudom miért nem akarja elmondani mi történt!
-Kérlek,beszéljük meg,nincs mit titkolnunk egymás előtt. Mondd el nyugodtan,kérlek csak...
-Én nem titkolhatok semmit veled ellentétben? Nem tudod elhinni mennyi minden keringett az elmúlt hetekben,napokban a fejemben! El sem tudod képzelni miken mentem keresztül! Hogy őszinte legyek azt sem tudom miért vagyunk itt! Ez a helyzet olyan kétségbeejtő! Elvárnak valamit tőlem,de nem mondják el milyet! Nem félek tőlük! Attól félek,hogy újra elveszítelek...Justin ettől félek!-míg beszélt,szinte már hadart csak folytak a könnyei a szemeiből. A máskor mosolygós szeretetteljes kemény tizenkilenc éves csaj helyén most egy megtört és meggyötört fiatal nőt láttam.
-Én sem akarlak elveszíteni-csókolom meg.
-Justin?-törli meg szemeit majd rám emeli a tekintetét.-Miért tetted? Kérlek,mondd el! Nagyon boldog vagyok veled,de ez a kérdés nem hagy nyugodni! Kérlek.
Ez volt az a kérdés amire tudtam,hogy úgyis válaszolnom kell majd,már többször elgondoltam,hogy miként fogom elmondani,de most valahogy nem jutott eszembe egyik variáció sem. De tudnia kell! Hajrá Bieber,ha eddig nem mondtad most megteheted,mert most meg kell tenned! Lábait egy sóhaj kíséretében lehámoztam a derekam körül és magam elé ültettem. Lábaimat törökülésbe húztam majd belekezdtem a történetbe.
Miután megtörtént a támadás elvittelek a Központba...Ott voltunk rajtunk kívül még pár száz szerencsés emberrel. Akkor te nem beszéltél velem,sőt senkivel,bár szerintem erre emlékszel. Segíteni akartam rajtad,de nem engedted. Egyik nap a Központ vezetője George Burn összehívta a Parkból megmenekült fiatalok közül a fiúkat. Elmondtak nekünk mindent. A Sötétség kezdeményezte a támadást,hogy megszabaduljanak a Földön lévő legnagyobb populációtól a londonitól. Rajtunk kívül még négy ilyen közösséget ért támadás,a pekingit,a rómait, a rio de janero-it és a los angelesit. Az álomvadászok elkezdtek kétségbeesni. Engem és a többi fiút egy igen erős harci szekcióba osztottak be. A feladatunk a Sötétség megfékezése és a polgárok megvédésén kívül más fajok felkutatása volt,ha kell erőszakkal. Így kerültem Skóciába. A napok csak teltek és semmit nem tudtunk. Én sem senki sem,de támadásra számítottunk. Tudtuk,hogy lassan már a hazánk fővárosában sem lesz sokáig menedékünk a Központ. Így jutottam arra,hogy megszöktetlek,nem akartam,hogy tudj róla,mert a végén még ellenkeztél volna. Sok nem éppen becses úton jutottam el ahhoz,hogy egy varázslómester megnyisson nekem egy portált a Hyde park rejtekében és olyan helyre küldjön ahol biztonságban vagy nem csak ettől az egésztől,de tőlem is. Úgy akartalak megvédeni,hogy nem vagyok melletted. Nem tudtam hova küldenek,csak véletlen egybeesés volt,hogy te is itt vagy. Nemsokkal az "éltüntetésed" után megtámadták a Központot,pont ahogy számítottunk rá. Rengetegen meghaltak,az egész épületet berobbantották belülről. Nem tudjuk,hogy csinálták,de valaki egy bombát rejtett el és felrobbantotta egy eléggé nagy részét a Központnak. Már London sem az a biztonságot nyújtó hely,mint ahogy régen ismertük. Azóta próbáltam kideríteni mi történhetett a családunkkal,hogy megtalálták e a holttestüket,de nem. Annyira sajnálom Valery,csak meg akartalak védeni!
Mire befejeztem már sírtam,nem mertem a szemébe nézni,féltem,hogy olyat látok benne ami örökké nyomorulttá tesz. Arcomat mégis ráemeltem. Ő is sírt. Letöröltem az arcomról a könnycseppeket és arcához nyúltam,hogy onnan is eltávolítsam az övéit,de nem engedte. Arcát elfordította és felállt az ágyamról. Szemei most szikrákat szórtak,dühös volt nagyon és ezt láttam is rajta. Nagyon sajnáltam,de nem tehettem akkor ott mást,mindent sz ő érdekében tettem! Csalódott bennem,tudom...ezt is látom.
-Szia!-hallottam meg hangját. Felültem az ágyon mire mellém telepedett és megcsókolt.
-Szia,már vártalak.-vallottam be.
-Sajnálom,de nem jöhettem előbb,nem engedte a tanácsos.-sütötte le a szemeit mint aki valami rosszat
-Ne szórakozz velem.-suttogta lecsukott szemekkel. Kénytelen voltam elmosolyodni,majd rátértem ajkaira. Lábait a derekam köré fogta és úgy csókolt tovább.
-Mennyi időnk van?-váltam el tőle és néztem szemeibe.
-Fél óra,megint!-korholta.
-Hé,minden oké?-néztem rá aggódóan. Látszott rajta,hogy valami aggasztja,csak nem tudtam,hogy mi lehet. Éreztem,hogy valamit titkolni próbál előlem,de nem tudtam,hogy mit.
-Persze,minden!-varázsolt egy "Persze,miért ne lenne?!" mosolyt az arcára.
-Valery!
-Nem akarok beszélni róla,meg igazából már nem is fontos,csak egy kis butaság volt!-söpört félre egy tincset a hajába és feltűnően kerülte a pillantásomat. A szívverésem hevesen kezdett verni,nem tudom miért nem akarja elmondani mi történt!
-Kérlek,beszéljük meg,nincs mit titkolnunk egymás előtt. Mondd el nyugodtan,kérlek csak...
-Én nem titkolhatok semmit veled ellentétben? Nem tudod elhinni mennyi minden keringett az elmúlt hetekben,napokban a fejemben! El sem tudod képzelni miken mentem keresztül! Hogy őszinte legyek azt sem tudom miért vagyunk itt! Ez a helyzet olyan kétségbeejtő! Elvárnak valamit tőlem,de nem mondják el milyet! Nem félek tőlük! Attól félek,hogy újra elveszítelek...Justin ettől félek!-míg beszélt,szinte már hadart csak folytak a könnyei a szemeiből. A máskor mosolygós szeretetteljes kemény tizenkilenc éves csaj helyén most egy megtört és meggyötört fiatal nőt láttam.
-Én sem akarlak elveszíteni-csókolom meg.
-Justin?-törli meg szemeit majd rám emeli a tekintetét.-Miért tetted? Kérlek,mondd el! Nagyon boldog vagyok veled,de ez a kérdés nem hagy nyugodni! Kérlek.
Ez volt az a kérdés amire tudtam,hogy úgyis válaszolnom kell majd,már többször elgondoltam,hogy miként fogom elmondani,de most valahogy nem jutott eszembe egyik variáció sem. De tudnia kell! Hajrá Bieber,ha eddig nem mondtad most megteheted,mert most meg kell tenned! Lábait egy sóhaj kíséretében lehámoztam a derekam körül és magam elé ültettem. Lábaimat törökülésbe húztam majd belekezdtem a történetbe.
Miután megtörtént a támadás elvittelek a Központba...Ott voltunk rajtunk kívül még pár száz szerencsés emberrel. Akkor te nem beszéltél velem,sőt senkivel,bár szerintem erre emlékszel. Segíteni akartam rajtad,de nem engedted. Egyik nap a Központ vezetője George Burn összehívta a Parkból megmenekült fiatalok közül a fiúkat. Elmondtak nekünk mindent. A Sötétség kezdeményezte a támadást,hogy megszabaduljanak a Földön lévő legnagyobb populációtól a londonitól. Rajtunk kívül még négy ilyen közösséget ért támadás,a pekingit,a rómait, a rio de janero-it és a los angelesit. Az álomvadászok elkezdtek kétségbeesni. Engem és a többi fiút egy igen erős harci szekcióba osztottak be. A feladatunk a Sötétség megfékezése és a polgárok megvédésén kívül más fajok felkutatása volt,ha kell erőszakkal. Így kerültem Skóciába. A napok csak teltek és semmit nem tudtunk. Én sem senki sem,de támadásra számítottunk. Tudtuk,hogy lassan már a hazánk fővárosában sem lesz sokáig menedékünk a Központ. Így jutottam arra,hogy megszöktetlek,nem akartam,hogy tudj róla,mert a végén még ellenkeztél volna. Sok nem éppen becses úton jutottam el ahhoz,hogy egy varázslómester megnyisson nekem egy portált a Hyde park rejtekében és olyan helyre küldjön ahol biztonságban vagy nem csak ettől az egésztől,de tőlem is. Úgy akartalak megvédeni,hogy nem vagyok melletted. Nem tudtam hova küldenek,csak véletlen egybeesés volt,hogy te is itt vagy. Nemsokkal az "éltüntetésed" után megtámadták a Központot,pont ahogy számítottunk rá. Rengetegen meghaltak,az egész épületet berobbantották belülről. Nem tudjuk,hogy csinálták,de valaki egy bombát rejtett el és felrobbantotta egy eléggé nagy részét a Központnak. Már London sem az a biztonságot nyújtó hely,mint ahogy régen ismertük. Azóta próbáltam kideríteni mi történhetett a családunkkal,hogy megtalálták e a holttestüket,de nem. Annyira sajnálom Valery,csak meg akartalak védeni!
Mire befejeztem már sírtam,nem mertem a szemébe nézni,féltem,hogy olyat látok benne ami örökké nyomorulttá tesz. Arcomat mégis ráemeltem. Ő is sírt. Letöröltem az arcomról a könnycseppeket és arcához nyúltam,hogy onnan is eltávolítsam az övéit,de nem engedte. Arcát elfordította és felállt az ágyamról. Szemei most szikrákat szórtak,dühös volt nagyon és ezt láttam is rajta. Nagyon sajnáltam,de nem tehettem akkor ott mást,mindent sz ő érdekében tettem! Csalódott bennem,tudom...ezt is látom.
