Szünet

Sziasztok!

Amint láthatjátok nem jelentkezem új résszel ennek legfőbb oka,hogy nincsen ötletem. Egyszerűen kifogytam ebből a fantasy világból,amit ne tudok úgy átadni,ahogy szeretném ezáltal nem születnek meg a részek. Annyira sajnálom,de komolyan!

Így hát egyenlőre hivatalosan is SZÜNET lesz a blogon!

Ha viszont egy "hétköznapi" történet kéne,amit olvashattok akkor,ajánlom egy másik blogomat.

Stars Dance, ez a címe. Ha gondoltok nézzetek be,várlak titeket! 

XoLove Sophie :*

Van szerelem első látásra? Vagy másodikra? Lana Brooks a választ keresi. Miután megismerkedik Harry Styles-al a híres One Direction énekesével úgy érzi megtalálta a boldogságot. De vajon minden az aminek látszik? És vajon mit szól hozzá Tiffany,hogy kedvence legjobb barátnője karjaiban landolt? És amikor már minden összeomlik megérkezik a szőke herceg?

Lana élete egyik estéről a másikra változik meg. Vajon van kiút a rózsaszín ködből és a hirtelen jött hírnévből?

Chapter 11

Sziasztok!

Új részt hoztam és kiraktam a trailer-t is! :) Remélem tetszik a véleményeket előszeretettel várom na meg a komikat! :) 

Más szóval: KOMMENT=RÉSZ, NINCS KOMMENT=NINCS RÉSZ! ;)

Hamarosan hozom az új designt! *-*

XoLove Sophie

Offer or Coercion?

Valery Brightmoore

Mérhetetlen mennyiségű düh kavargott bennem Justin meséje után. Megvédeni? De így? Majdnem meghaltam közben! Felálltam az ágyról és kimentem a szobából. A szekrény érdeklődő pillantásokat vetett rám,gondolom kíváncsi volt miért megyek el mikor még van időnk. Egyszerűen nem tudtam egy szobában maradni vele. "Megakartalak védeni" nagyon vicces,de akkor mondja és ne cselekedjen meggondolatlanul,mint aznap éjszaka. Tudtam volna segíteni a Központon,tudom,hogy tudtam volna! És a sok áldozat...el sem hiszem,hogy igazak a mesék amiket kiskoromban mondtak. Nagymamám tudta,ő a halála előtt is megmondta mindenkinek,hogy a Sötétség visszafog jönni. Egyben tisztelték a képessége miatt és egyben tartották bolondnak is. Erősen vágtam be a szobám ajtaját. A lányok az ágyamon ültek és olvastak. Mind felkapták a fejüket mikor megláttak,gondolom nem számítottak rám ők sem ilyen korán.
-Minden rendben?-támaszkodott fel Lucy az ágyon. Levetettem magam mellé,mire a többiek is közelebb ültek,hogy tisztán hallják minden szavamat.
-Semmi sincs rendben...-engedem szabadjára könnyeimet. Hihetetlen mennyiségű folyadék távozott a szememből az elkövetkezendő percek sokaságában,de a lányok nem sietettek,nem kérdezősködtek. Türelmesek voltak velem és ezért nagyon hálás voltam. Egyszerűen minden érzelem ilyenképpen távozott most belőlem. Haragudtam Justinra! De ez most nem olyan fajta harag volt,mint akkor az erdőben,ez olyan csalódtam benned,fajta harag volt. Mikor már teljesen kiszáradt a könnycsatornám Shay egy vizes törülközőt nyújtott felém,amit egy mosoly kíséretében fogadtam el.
-Most már elmondod,hogy mi történt?-kérdezte fekete hajú barátnőm. Bólintottam egyet,majd az elejétől a végéig elmeséltem a történetet ahogy Justin tette,nagyjából egy órával ezelőtt. Néhány dologgal kiegészítettem nekik a történetet Londonnal és a Központtal kapcsolatban. Újra játszódtak bennem a szavai,ahogy a könnyei folyni kezdtek a végére és a haragom újra felgyülemlett. A végére már egy-kettő oda nem illő káromkodást is beletettem,hogy érzékeltessem mennyire nem tetszett,amit Justin művelt.
-De tudjátok mi a legszörnyűbb?-kérdezem,mire mind a négyen csak a fejüket rázzák.-Hogy ezek ellenére is még mindig mérhetetlenül szeretem-fejezem be a történetem. Kíváncsian vizsgálom a lányok arcát akik éppen az előbb hallottakat emésztették és játszották le magukban újra és újra.
-Annyira sajnálom Valery-simította végig együtt érzően a karomat Troian.
-Köszönöm,hogy itt vagytok.-ölelem meg őket,melyet örömmel viszonoztak.
-Viszont...-kezdi Ash,de belegondolkozik a mondatába.
-Viszont...Ash az Isten szerelmére! Fejezz már be egy mondatot normálisan!-csattan fel Shay,aki minden egyes alkalommal ugyanígy kiakad,mikor szőke barátnőnk egyszer-kétszer ugyanígy belefeledkezik a beszédbe.
-Csak az,hogy Valery,te mit tettél volna?-néz a szemembe Ashley. A csend nyomasztó "hangja" ül ki a szobába. Erre még nem is gondoltam,de jogos kérdés. Én mit tettem volna Justin helyében?
-Nem tudom,de nem ezt vagy ha mégis,nem így mint Ő-vonom meg a vállamat.-nem hagytam volna magára,ezt biztosan tudom.-nem szóltunk tovább,én nem akartam ők nem tudtak vagy nem is tudom. Egy mobil csipogására lettünk figyelmesek,mire Troian a zsebébe nyúlva vette elő a készüléket.
-Ne haragudjatok,de mennem kell.-ugrott fel az ágyról,majd kiviharzott a szobából. Értetlenül néztünk össze másik három társammal,de nem kérdeztünk. Ha dolga van,dolga van. A többiek még két órán keresztül maradtak addig beszélgettünk. De semmi köze nem volt a vérfarkasokhoz,az álomvadászokhoz vagy Justinhoz. Olyanok voltunk,mint egy csapat átlagos kamasz. Főbb téma a ruhák,a sminkek a kiegészítők,a filmek és egyéb ilyen "szaftos" témák voltak. Jó volt velük csak így simán eldumálgatni. Viszont mint minden jónak,ennek is egyszer vége szakad. Az én végszóm a saját csipogóm volt,ami azt jelezte,hogy keresnek. Az üzenetben az állt,hogy megbeszélésre kell mennem. A lányok vették az adást és azonnal munkához láttak. Hajamat összefogták és egy fekete blézert,nadrágot és egy fehér felsőt adtak rám. A sminkemet is alapként csinálták meg,majd elindultam a tárgyaló felé.

A tárgyalóterem ugyanolyan volt,mint amikor először bekerültem ide,akkor még mint ismeretlen. Most egy hosszú ebédlőasztalhoz hasonlító asztalt helyeztek be,melynek egyik végén a tanácsos ült a másikon meg egy számomra még ismeretlen ember. A tanácsos bal oldalán adtak nekem helyet és merő kíváncsisággal töltött el az ittlétem. Vajon mit szeretnének?
-Fontos dolog miatt hívtam ide magukat-szólalt meg-ki más?-mint Charlie Prescott főtanácsos.-Egy új -George Burn a Londoni Álomvadász Központ vezetője!-az állam is leesett a kijelentés hallatán. Nemcsak engem lepett meg,hogy itt van az asztalnál ülők többi tagja sem éppen rá számított. Innentől kezdve nem értettem semmit amiről beszélnek. Csak ültem ott,mint egy rakás szerencsétlenség egyenes testtartással,mint aki karót nyelt. Csak akkor eszméltem fel amikor a nevemet mondták. Georg-hoz fordultam.

vendégünk érkezett,aki komoly hírekkel rendelkezik a Sötétség állapotát illetően.-itt mindenki az asztal végén ülő öltönyös férfira néztünk. Szőkés barna haja alatt kék szemei szinte világítottak. Fekete öltönyt viselt ami a helyzetet tekintve egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő.
-Elnézést az utolsó mondatot megismételné?-kérdeztem,majd virítottam egy mosolyt amit viszonzott.
-Mikor megtudtuk,hogy Brightmoore kisasszony itt tartózkodik,másik három társával együtt egyből az az ötletünk támadt,hogy ők lehetnének a segítség. Miért is ne? Mrs. Brightmoore és Mr. Bieber aktái tökéletesek. Minden eddigi vizsgájuk és harcuk hibátlan eredményekkel zárult. Tökéletesek ahhoz,hogy őket állítsam a Skót vérfarkasok védőcsoportjának vezetőivé.
Teljesen leblokkoltam. Mindenki a reakciómat figyelte. Most akkor igen vagy nem? Ha igent mondok nagy esélye van annak,hogy meghalok egy merénylet során ami nem próba,tegyük hozzá. Ha viszont nemet akkor meg azért ölnek meg.
-Rendben-fújom ki a levegőt.-Csak kérem ezt Justinnal,is beszéljék meg.
-Erre már sor került Mrs. Brightmoore a tanácskozás előtt.-szólal meg mellettem a tanácsos. A hangja ellentmondást nem tűrő,így csak bólintok. Úgy sincsen más választásom.

-Örülök,hogy igent mondtál-fordult hozzám Charlie Prescott,immár az irodájában.
-Nem lett volna választásom-nézek a szemébe,mire elmosolyodik.
-Úgy gondolod?
-Elég alapos okom van a feltételezésre.-mondom.
-Tudod,nagyon hasonlítasz a nagymamádra.-mosolyodik el,majd helyet foglal egy csésze kávé kíséretében az egyik fotelben. A lábaim automatikusan cselekednek és helyet foglalok vele szemben.
-Maga ismerte a nagymamámat?-kérdezem,de érzem,hogy megakad a hangom.
-Sokkal jobban,mint ahogy te azt gondolod kedvesem,ezért is örülök,hogy itt vagy. Tudtam,hogy itt leszel. A nagymamád mondta nekem.-nem tudom,hogy vett hirtelen ilyen fordulatot ez a beszélgetés,de örültem,hogy így alakult.
-A képessége...
-Tudta,hogy ez lesz. Ő megmondta. Mindent tudott,még amit nem is akart.-mosolyodik el.
-Mire gondol?-húzom ki magamat. 
-Mindennek eljön az ideje Mrs. Brightmoore,csak idő kérdése.-mosolyodik el újra.
-De akkor csak egy...
-Hát örülök,hogy elfogyaszthattam a társaságában ezt a kávét,és hogy elfogadta az ajánlatot Mrs. Brightmoore.-avval felállt és eltűnt az egyik mellékajtón és magamra hagyott. Nem volt kedvem egyedül ücsörögni és tehetetlenkedni így visszaindultam a szobámba. Már úgy éreztem megtudhatok valamit a nagyszüleimről és a mélyebb múltamról,de újra csak a sötétben tapogatózok. És ez a Prescott! Ha nem akar beszélni róla akkor fogja be legalább,mert így csak felkelti az érdeklődésemet annak meg soha nem lesz jó vége. A szobámat üresen találtam. Mivel már bőven elmúlt este tíz óra bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Frissen léptem ki az illemhelyiségből,majd az ágyra feküdtem hátha elalszom. Meglepetésemre hamar elaludtam,így kisebb nagyon sóhajok kíséretében léptem át az álmok kapuját.

A reggeli madárhangok elmaradtak,helyette az óra csöngésére ébredtem. Kómásan keltem ki az ágyamból,majd a fürdő felé vettem utamat. Egyszerű lófarok és melegítőruha,ebből állt a reggeli ruházatom. Nem mondom,hogy nem néztek meg az étkezőben és a folyosón hiszen ez a szett nem éppen való egy menő farkasfalkába. A lányok el is mondták a véleményüket.
-Héj,mi baj? Ha öltözködési tanács kell,csak szólj,mert tudod segítek,mivel ez a dolgunk.-mondta Ash,miután végignézett rajtam.
-Köszi,de nem kell.-mosolyogtam.-Ma edzeni fogunk reggeli után Justinnal.
-Justinnal?-vonta fel a szemöldökét Shay.
-Tudod a tegnapi tanácskozás,az hogy meg kell védenünk titeket egy-két álomvadász társaságában pluszban.-világosítom fel,mire egyetértően bólint,hogy már emlékszik.
-És ők hol fognak lakni?-kapcsolódik be Lucy.
-Fogalmam sincs,azt sem tudom,hogy kik jönnek. A régi csapattársaimon kívül nem nagyon ismertem másokat,de közülük is sokan meghaltak a merénylet során.-gondolok vissza a többiekre. Hiányoznak.
-Azért csak nem lesz olyan rossz-biztat mosolyogva Shay,visszamosolygok rá,az a legjobb álcája a félelemnek. Mi lesz ha nem lesz olyan jó az edzés? Végül is új csapattal nagyon nehéz bírni,hát majd csak meglátjuk. Remélem a tanácsos tudja a dolgát.

#Trailer

Sziasztok!
Itt az ígért trailer! :) Annyi változás van,hogy ezt én csináltam,mert a másiknak nem kaptam meg a címét és nem tudtam ki rakni,de azt is mérhetetlenül köszönöm!
Egyébként ugyanolyan,mint a másik! :)
Még valami,van benne egy pici hiba: az utolsó két szövegrész ugyanaz és azt csak miután felraktam azután vettem észre! :( Hát azért remélem tetszeni fog! :)
XoLove Sophie

Chapter 10

Sziasztok!

A harag jogos,de az indok is. Tudom,hogy nagyon -nem is tagadom- megszakadt a történet a sok kihagyás miatt,de már a fejemet sem találom. Annyi minden történik ezen a nyáron,hogy időm sincs írni,ha viszont mégis -valamilyen csoda folytán- géphez kerülök írok,csak akkor meg az ihlet nem jön. Tudom mit akarok,de egyre nehezebb összefoglalni a gondolataimat,mert éppen a legrosszabb pillanatban jönnek az ötletek,a mondatot és a cselekmények,mert soha nem tudom azonnal papírra vagy gépre vinni a gondolataimat. Remélem azért kifogtok tartani mellettem szeptemberben is,mert várhatóan akkor fog újra "futni a szekér" ahogy szokták mondani. Igaz akkor meg suli lesz,de valahogy akkor mindig több az időm az ilyenekre. További kellemes egy hónapot amúgy meg,mert amint tudjuk már csak ennyi idő van addig,míg újra be nem ülünk a későbbiekben második otthonunkat jelentő iskolapadba.

A történethez még annyit,hogy most egy kis zenét is kaptok,mármint ajánlok ahhoz,hogy olvassatok.

A videóval kapcsolatban meg,hogy álítólag YouTube-ra tették fel,csak éppenséggel az oldalon kívül nem tudom megnézni,de amint lesz link azonnal rakom!

XoLoveSophie

The short story about it

Justin Bieber

Elmondhatatlan,hogy mennyire meglepődtem mikor Valery megjelent nálam. Nem hittem,hogy engedik,hogy lássam őt. A szobám egy nagyon egyszerű berendezésű helység volt. Különös volt,hogy mindennel elláttak,nem korbácsoltak meg és ahelyett,hogy megvertek volna rendbe hoztak. Gondolataimba merülve feküdtem az ágyon és éppen Justin Timberlake Cry Me a River című számát hallgattam mikor mellém ült. Lehajtva a fejhallgatómat emeltem rá tekintetemet.
-Valery-szólítottam meg kissé bátortalanul. Annyi minden kavargott bennem. Mindent elakartam neki mondani,mindent ami történt az elmúlt hónapban,hogy miken mentem keresztül. Szerettem volna újra megérinteni,mint aznap éjszaka amikor átlöktem a portálon. De nem mozdultam,nem mertem bármit is tenni.
-Szia Justin.-küldött felém egy félénk mosolyt.
-Annyira,de annyira sajnálom! Egy balfasz voltam,tudom! És ha képes lennél megbocsátani egyszer az életben,vagy csak időt adni arra,hogy megmagyarázzam nagyon hálás lennék!-hadartam a szavaimat és reményekkel telien néztem rá. A következő pillanatban ajkait az enyéimen éreztem. Elbizonytalanodtam,de érezve,hogy tisztában van a tettével. Vadul csókoltuk egymást. Megperzselt az érintése,az ahogy éreztem őt a karjaim között. Egyszer-kétszer alsó ajkába haraptam amit egy-egy halk nyögéssel jutalmazott. Óvatosan elváltam tőle,hogy gyönyörű barna szemeibe nézhessek.
-Örülök,hogy ez is eljött.-kezdtem el babrálni a hajával.-Szeretlek Valery,mindennél jobban,ezt tudnod kell!-mondtam,mire újra megcsókolt.
-Én is szeretlek Justin-suttogta ajkaim közé. Az utána következő perceket így töltöttük,ahogy talán az elmúlt éveket kellett volna. Nem hazudtam,mikor azt mondtam szeretem,hiszen szerelmes voltam. Mérhetetlenül beleszerettem abba a lányba,akit akaratom ellenére kellett ellöknöm magamtól. Félek,hogy soha nem bocsátana meg,ha elmondanám neki miért tettem. Miért löktem át. Elhinné ha elmondanám? Ezek cikáztak a fejembe,de nem akartam elrontani ezt a rövidke időt ami a rendelkezésünkre állt. A csókok és az érintések kiengesztelték jelenlegi vágyainkat, tudtuk a korlátokat. Fejét mellkasomon pihentette,miközben hosszú barna haját birizgáltam.
-Valery-szólítottam.
-Igen?
-Ugye ha ennek itt vége visszajössz velem Londonba?-kérdeztem félve. Nem akartam újra elveszíteni,meg kellett bizonyosodnom arról,hogy mit érez.
-Ezen még nem is gondolkodtam-vallotta be és itt le is zártuk a témát. Nem faggattam,amíg mellettem van örülök és kiélvezem az összes ilyen pillanatot. Még feküdtünk ott egy ideig,majd megtettem. Feltettem neki azt a kérdést amire már több,mint éve próbálom rávenni magamat. 15 éves korom óta tudom,hogy akarom ezt a lányt. Akarom,hogy Ő legyen az aki mellett felnőnek majd a jövőbeli gyerekeim. Magam mellett akarom most és mindörökké.
-Valery Brightmoore,leszel a barátnőm?-húztam közelebb magamhoz.
-Igen-mosolyodott el és evvel az egy szavával életem eddigi legszebb fél óráját zárta le.

~.~

Három nap telt el azóta,hogy Valery nálam járt. Többször kérdeztem,a szekrényt aki az ajtómat őrizte,hogy mikor láthatom,de minden egyes alkalommal az volt a válasza,hogy ha még egyszer kinyitom az ajtót az engedélye nélkül hozzám vág valamit. Így nem próbálkoztam többet. Hannah és Tom állapotáról viszont semmit nem tudok,ők jöttek velem a Központból,mikor Valery tulajdonképpen megvédte a farkasokat. Nem is értem igazából,hogy miért? Vajon megkínozták,hogy melléjük állt? Mi lehet az oka? És azt,hogy mondjam el neki,hogy miért löktem át? Nem tudom megértené át. Vagy,hogy egyáltalán megbocsátana e... Kérdések,kérdések most visszatértek,de annyira utálom őket. Mi lenne ha egyszer fel is tenném őket úgy isten igazából és nem csak magamban magammal folytatnék intenzív társalgást.
-Szia!-hallottam meg hangját. Felültem az ágyon mire mellém telepedett és megcsókolt.
-Szia,már vártalak.-vallottam be.
-Sajnálom,de nem jöhettem előbb,nem engedte a tanácsos.-sütötte le a szemeit mint aki valami rosszat

csinált. Óvatosan megfogtam a derekát és az ölembe húztam. Haját oldalra simítottam és nyakát kezdtem el csókolgatni. Szívverése felgyorsult így újabb csókokkal hintettem a nyakát,majd felfelé haladva egészen a szájáig.
-Ne szórakozz velem.-suttogta lecsukott szemekkel. Kénytelen voltam elmosolyodni,majd rátértem ajkaira. Lábait a derekam köré fogta és úgy csókolt tovább.
-Mennyi időnk van?-váltam el tőle és néztem szemeibe.
-Fél óra,megint!-korholta.
-Hé,minden oké?-néztem rá aggódóan. Látszott rajta,hogy valami aggasztja,csak nem tudtam,hogy mi lehet. Éreztem,hogy valamit titkolni próbál előlem,de nem tudtam,hogy mit.
-Persze,minden!-varázsolt egy "Persze,miért ne lenne?!" mosolyt az arcára.
-Valery!
-Nem akarok beszélni róla,meg igazából már nem is fontos,csak egy kis butaság volt!-söpört félre egy tincset a hajába és feltűnően kerülte a pillantásomat. A szívverésem hevesen kezdett verni,nem tudom miért nem akarja elmondani mi történt!
-Kérlek,beszéljük meg,nincs mit titkolnunk egymás előtt. Mondd el nyugodtan,kérlek csak...
-Én nem titkolhatok semmit veled ellentétben? Nem tudod elhinni mennyi minden keringett az elmúlt hetekben,napokban a fejemben! El sem tudod képzelni miken mentem keresztül! Hogy őszinte legyek azt sem tudom miért vagyunk itt! Ez a helyzet olyan kétségbeejtő! Elvárnak valamit tőlem,de nem mondják el milyet! Nem félek tőlük! Attól félek,hogy újra elveszítelek...Justin ettől félek!-míg beszélt,szinte már hadart csak folytak a könnyei a szemeiből. A máskor mosolygós szeretetteljes kemény tizenkilenc éves csaj helyén most egy megtört és meggyötört fiatal nőt láttam.
-Én sem akarlak elveszíteni-csókolom meg.
-Justin?-törli meg szemeit majd rám emeli a tekintetét.-Miért tetted? Kérlek,mondd el! Nagyon boldog vagyok veled,de ez a kérdés nem hagy nyugodni! Kérlek.
Ez volt az a kérdés amire tudtam,hogy úgyis  válaszolnom kell majd,már többször elgondoltam,hogy miként fogom elmondani,de most valahogy nem jutott eszembe egyik variáció sem. De tudnia kell! Hajrá Bieber,ha eddig nem mondtad most megteheted,mert most meg kell tenned! Lábait egy sóhaj kíséretében lehámoztam a derekam körül és magam elé ültettem. Lábaimat törökülésbe húztam majd belekezdtem a történetbe.

(zene)

Miután megtörtént a támadás elvittelek a Központba...Ott voltunk rajtunk kívül még pár száz szerencsés emberrel. Akkor te nem beszéltél velem,sőt senkivel,bár szerintem erre emlékszel. Segíteni akartam rajtad,de nem engedted. Egyik nap a Központ vezetője George Burn összehívta a Parkból megmenekült fiatalok közül a fiúkat. Elmondtak nekünk mindent. A Sötétség kezdeményezte a támadást,hogy megszabaduljanak a Földön lévő legnagyobb populációtól a londonitól. Rajtunk kívül még négy ilyen közösséget ért támadás,a pekingit,a rómait, a rio de janero-it és a los angelesit. Az álomvadászok elkezdtek kétségbeesni. Engem és a többi fiút egy igen erős harci szekcióba osztottak be. A feladatunk a Sötétség megfékezése és a polgárok megvédésén kívül más fajok felkutatása volt,ha kell erőszakkal. Így kerültem Skóciába. A napok csak teltek és semmit nem tudtunk. Én sem senki sem,de támadásra számítottunk. Tudtuk,hogy lassan már a hazánk fővárosában sem lesz sokáig menedékünk  a Központ. Így jutottam arra,hogy megszöktetlek,nem akartam,hogy tudj róla,mert a végén még ellenkeztél volna. Sok nem éppen becses úton jutottam el ahhoz,hogy egy varázslómester megnyisson nekem egy portált a Hyde park rejtekében és olyan helyre küldjön ahol biztonságban vagy nem csak ettől az egésztől,de tőlem is. Úgy akartalak megvédeni,hogy nem vagyok melletted. Nem tudtam hova küldenek,csak véletlen egybeesés volt,hogy te is itt vagy. Nemsokkal az "éltüntetésed" után megtámadták a Központot,pont ahogy számítottunk rá. Rengetegen meghaltak,az egész épületet berobbantották belülről. Nem tudjuk,hogy csinálták,de valaki egy bombát rejtett el és felrobbantotta egy eléggé nagy részét a Központnak. Már London sem az a biztonságot nyújtó hely,mint ahogy régen ismertük. Azóta próbáltam kideríteni mi történhetett a családunkkal,hogy megtalálták e a holttestüket,de nem. Annyira sajnálom Valery,csak meg akartalak védeni!

Mire befejeztem már sírtam,nem mertem a szemébe nézni,féltem,hogy olyat látok benne ami örökké nyomorulttá tesz. Arcomat mégis ráemeltem. Ő is sírt. Letöröltem az arcomról a könnycseppeket  és arcához nyúltam,hogy onnan is eltávolítsam az övéit,de nem engedte. Arcát elfordította és felállt az ágyamról. Szemei most szikrákat szórtak,dühös volt nagyon és ezt láttam is rajta. Nagyon sajnáltam,de nem tehettem akkor ott mást,mindent sz ő érdekében tettem! Csalódott bennem,tudom...ezt is látom.

#Közlemény #Trailer

Sziasztok!

Őszinte leszek nem vagyok büszke magamra. Hogy miért? Mert hanyagolom az írást,ami az egyik szenvedélyem. Úgy álltam hozzá a nyárhoz,hogy rengeteg időm lesz,ezáltal tudok majd írni és nem kell hosszú szüneteket berakni mert hát ki örül annak,hogy a történet már a 9.résznél szakadozik? Senki! É legalábbis nem. És tudom,hogy ezekkel csalódást okozok nektek amit nagyon nehéz elviselnem. Nem gondoltam volna,hogy ennyire nem lesz időm,de alig kapok levegőt néha és ha már van időm,akkor inkább pihenek vagy olvasok. És pont a hosszabb kihagyások miatt nem megy olyan jól az írás sem. Nem vagyok megelégedve magammal és a munkáimmal. A 9.rész háromszor kezdtem el,mire egy elfogadhatónak mondható részt tudhattam magam mögött. De ami a legfontosabb,hogy eszem ágban sincs abbahagyni az írást,még ha az időm nem is akarja engedni! Remélem bíztok bennem és kitartotok srácok,nekem az lenne most a legnagyobb segítség!

A kis komor hangvételű levelem után jöjjön egy jobb hír! Találtam egy oldalt,amelyről előszeretettel készítettek nekem egy trailer,amit nemsokára meg is fogok osztani az oldalon! Még egyszer nagyon szépen köszönöm a videót a Blogdesign and Critics nevű oldalnak! Amint tudom,kirakom a videót!

XoLove Sophie

Chapter 9th

Sziasztok!

Most félve köszönök,mert nagyon-nagyon-nagyon régen nem jelentkeztem. Őszinte leszek: esélyem sem volt rá. Nem gondoltam,hogy ez a nyaram ennyire sűrű lesz,mint amilyen most. Egyszerűen túl vagyok zsúfolódva és alig jutok gépközelbe. Most viszont van egy szabad hetem mielőtt megint eltűnök ezúttal a Balatonra. Hahaha! Nem amúgy edzőtábor lesz és semmi elektronikával kapcsolatos cuccot nem vihetünk :'(

Nektek eddig,hogy telik a nyár? Unalmas vs. Izgalmas? Meséljetek!

De most már hagylak titeket olvasni! :*

XoLove Sophie

Duel

Valery Brightmoore

Zihálva ülök fel és levegő után kapkodok. Az egész testemet beborítja a verejték. Ledobom magamról a takarót,hogy kiengedjem a hőt és a hűs levegő érintse a testemet. Törökülésbe húzom a lábaimat és megtámasztott fejjel próbálom helyreállítani a légzésemet. Az álom képei újra és újra megelevenedtek előttem. Látom a füstöt,a barlangot,Martint és a tanácsost. Kiszállok az ágyból és bemegyek a fürdőbe. Megmosom az arcomat és a tükörbe nézek. A látvány borzalmas. Csapzott a haj és sápadt arc.
-Nyugi Valery,csak egy álom volt-nyugtatom magamat és egy újabb adag vizet locsolok az arcomra-Csak egy álom.-zártom el a csapot és visszamegyek a szobába. Az óra hajnali négyet mutat így visszafekszem aludni.
Reggel az óra csengésére ébredek,felkelek,felöltözöm és elindulok,hogy megreggelizlek. Az étkező felé találkozom a lányokkal,így csatlakoztam hozzájuk akik éppen egy roppant fontos sport csapat tagjairól folytatnak párbeszédet. Értem is én,soha nem foglalkoztam a különböző csapatokkal,ha sportoltam is -a futást is beleértve meg az edzéseket-nem igazán foglalkoztatott,hogy ki hol játszik,vagy,hogy melyik focistának milyen a hasa. Reggelire én joghurtot ők pedig tojást ettek,komolyan nem értem a farkasok logikáját,már ami a kaját illeti,bár nagyon az alappal sem vagyok tisztában be kell valljam.
-Sziasztok-lépett oda hozzánk Martin és a tálcájával együtt leült az asztalunkhoz. Hirtelen beállt az a bizonyos kínos csönd. Nem mintha olyanról beszéltünk volna,csak most ott voltak mind a ketten,Ashley és Martin is,és azóta nem beszéltem velük így együtt mióta csúnyán megléptem előlük. Lucy,Shay és Troian kelletlenül néztek rajtunk végig,nem tudták mit mondjanak,bár nem is hibáztatom őket.
-Martin,Ashley-szólítom meg őket és várom,hogy mind a ketten rám nézzenek.-Bocsánatot szeretnék kérni.
-Ugyan miért?-vonja fel a szemöldökét Martin.
-A tegnapiért,hogy elrohantam,mikor csak segíteni akartatok.
-Semmi baj,legalább futottunk egyet-kacsint egyet Martin és folytatja a rántottáját.
-De amúgy megérte?-ült ki egy huncut mosoly Ashley arcára,mire akaratom ellenére teljesen pírba borultam.-Ezt igennek veszem.-bólintott,majd a lányokkal elnevették magukat,majd azt kezdték el tárgyalni,hogy milyen lehet az "Én Justinom"-meg kell hagyni jól hangzik. Próbáltam elmesélni,leírni nekik,hogy milyen,hogy milyen érzés amikor belenézek a gyönyörű barna szemeibe és,milyen érzések keringenek bennem amikor mellette vagyok. Próbáltam megfogalmazni,de nagyon nehezen találtam meg a szavakat,hogy kifejezhessem magamat.
-De miért csak most jöttetek rá erre?-szegezi nekem a kérdést Troian.
-Inkább csak most vallottuk be.-mosolyodom el.
-Rendben,ezt is kitárgyaltuk,beszélhetnénk valami másról?-szólalt meg Martin és beleivott a kávéjába. Meglepetten néztünk rá. Ennek meg mi baja? Már éppen nyitottam volna kérdésre a számat,mikor egy kis pittyegő hang hallatszott,majd Martin intett és távozott az asztalunktól. Miután elment azután is némán ültünk,nagyon nem értettük,hogy mi volt ez,én legalábbis egyáltalán nem.
-Hát ez meg mi volt?-törte meg a csendet Lucy. Vállat vonva álltam fel,majd távoztunk az étkezőből.
-Szerintetek mi baja volt Martinnak?-kérdezem,mikor visszaérünk az ablaktalan szobámba.
-Egy szó: Féltékenység.-dől rá az ágyamra Shay és a plafont kezdi el tanulmányozni.
-Hogy mi?-ülök le mellé. Egy felvont szemöldökkel ajándékoz meg,majd újra a plafont kezdi el nézni.
-Valery,ugye ezt még te sem gondolod komolyan,hogy megkérdezed?-könyökölt fel. Még mindig értetlenül néztem rá. Nem értettem,hogy hová akar kilyukadni.
-Zavarja Justin,zavarja.-nyitotta fel a szemem Lucy.-Bár szerintem ez édes.
-Hogy zavarhatja? Nem is ismeri.
-De róla beszéltünk,láthatóan nem igazán tetszett neki a dolog. Ezért is léphetett le, fiúk nem bírják a konkurenciát,ahogy mi sem. Ez a természet rendje.-szólt ki Troian a fürdőből.
-De én nem érdeklem Martint.
-Persze,ahogy Justint sem. Ne legyél már ennyire vak! Ha meg nem is látod nekünk legalább elhihetnéd!-fejezi  be Shay. Ezek után senki nem mond semmit. A lányok szavai járnak a fejembe. Miből gondolják? Ez kész őrültség! Még beszélgettünk egy darabig,majd a lányoknak jelzett a telefonjuk így menniük kellett,így egyedül  maradtam a szobában. Még csak dél körül lehetett mikor felálltam az ágyamról és elindultam a szobámból. Mentem a folyosón az emberek között,már senki nem bámult meg,bár külsőre nem különböztem tőlük,de teljesen más világból való voltam és ez megrémisztette őket és akik nem találkoztak velem azokat megrémítettem. A folyosó végén természetes fényáradat keveredett a lámpák fényével. Rohanni kezdtem,nem akartam elszökni,csak kilépni. Kilépni azon az ajtón,hogy lássam milyen a szabad ég. Amint kiléptem a barlang küszöbén megcsapott az Érzés. Az amit,csak akkor érez az ember amikor megérinti a szabadságot. A nap sugarai égették a bőrömet,de jó értelemben. Feltöltötték a testem minden egyes porcikáját és éreztem,hogy élek. Ez az ami hátráltatott amikor bent voltam a barlangban,ez az érzés. Egy lágy fuvallat futott át a fák között,mire elért hozzám és belélegeztem a fák,a forrás, és a vitamindús levegő édességét. Mámorító volt ez az érzés. Egy kéz érintését éreztem a vállamon. Martin állt mellettem. Kinyitottam a szememet és felé fordultam.
-Szia.
-Megzavartam valamit?-kérdezte és egy apró mosoly csúszott az arcára. Megráztam a fejemet,jelezve,hogy csak kiakartam jönni.-Akkor jó. Amúgy miért jöttél ki?-fordult felém.
-Nem tudom,azt sem tudom merre volt a kijárat,csak megtaláltam.-mosolygok és visszafordulok a fák felé,ahonnan egy csapat farkas ugrott ki egy-egy zsák zsákmánnyal a hátukon.
-Áh,szóval ti így vadásztok.-állapítom be,mire Martin bólint. Egy fekete farkas kúszik hozzánk,majd szépen lassan visszaváltozik,mire a többiek követik a példáját. Barna haja kuszán állt a fején és néhány kósza izzadtságcsepp is felfedezhető volt az arcán,de ezek csak még jobban kiemelték karakteres arcát.
-Martin-mosolygott a mellettem álló fiúra,majd rám nézett.-És az álom lány.-gúnyolódott,mire az előbbi szimpátiám egyből alább hagyott.
-Zac!-sziszegte a fogai között Martin és éreztem,hogy megfeszülnek az izmai.
-Mi az? Mi csak ismerkedünk,ugye srácok?-szólt hátra a többieknek,akik jót nevettek a "viccén".
-Vadász.-szólalok meg. Semmi hangsúly,semmi extra. Nem is érdemel többet.
-Mi van?-húzza fel a szemöldökét.
-Vadász. Álomvadász vagyok.-vonom meg a vállam. Most mit cifrázzam,az vagyok és senki ne sértegessen a kilétem miatt.
-Az vicces,még sosem láttalak vadászni.
-Te magad vagy a vicc.-vágom rá,anélkül,hogy átgondolnám szavaim jelentését. Zac arcán,az izmok megrendülnek.
-Valery-fogja meg a csuklómat Martin.-Mennyünk.
-Igen menny csak,ha nem mersz kiállni.-neveti el magát.
-Kihívsz egy párbajra?-vonom fel a szemöldököm és visszafordulok felé.
-Csak ha kimersz állni.
-Valery,ne csináld! Nem tudod mibe keveredsz!-suttogja a füleimbe Martin,de a párbaj hangulata eluralkodik rajtam,így ügyet sem vetve rá beleegyezek Zac ajánlatába.
-Adj egy időpontot és ott leszek!-mondom és belenézek a szemeibe.
-Ma este 11-kor a Nagy sziklánál a réttől keletre,megfogod találni,már ha nem futamodsz meg.-mosolyog huncutul.
-Miért hiszed,hogy nem megyek el? Félsz,hogy veszítesz?-nevetek fel. Szemei összeszűkültek és teljesen végigmért. Feszengve éreztem magam, miközben végignézett.
-Azt majd meglátjuk.-lökött meg a vállával,majd a társaival együtt eltűntek a barlang bejáratában.
-Most aztán szarban vagyunk-sziszegte Martin és beletúrt a hajába. Talán igen,de talán nem. Ki tudja mit hoz az este.

~.~

A délután folyamán Martin teljesen berágott rám a "felelőtlen és kiismerhetetlen döntéseim miatt,amik bajba

sodornak" ezért nem szólt hozzám,de azt nem engedte,hogy egyedül jöjjek el. A lányoknak nem beszélte róla,mert vagy túlreagálnák vagy estére az egész falka a Nagy sziklánál lenne. Jobb ez így magunk között. Justinhoz nem mehettem be,de nem tudom mit szólt volna,az esti terveimhez szóval annyira nem is baj. 11 előtt 20 perccel jelzett a telefonom,hogy ideje indulnom. Még egy utolsó pillantást vetettem a fürdőszobai tükörre,majd elindultam. Kényelmes fekete testhez simuló nadrágot és egy hozzá tartozó cipzáros felsőt vettem fel,két oldalán hosszú lila csíkok helyezkedtek el. A régi álomvadász harci szerkónk is hasonlóan festett. Kiléptem az ajtómon és elindultam a folyosón. Szerencsére senki sem járt a máskor zsúfolt területen. Fekete bakancsom hibátlanul vette a hangtalanság akadályát,így nehézségek nélkül jutottam el az erdőbe vezető ajtóhoz ahol egy alak várt rám. Ő tiszta feketében volt. Amint észrevett elindultunk,vissza a fák közé,ahol egy hónapot töltöttem,míg a farkasok egy még számomra is érthetetlen okból,de befogadtak és megmentették akit szeretek. Jó volt újra a fák között járni,úgy ahogy anno Justinnal csináltuk. A Hold szintén végigkísért minket a rétig,ahol megálltunk.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-Ezt oda akartam adni.-adott át nekem egy hatalmas tokot,amit eddig észre sem vettem.-Talán kelleni fog.

-Ez mi?-léptem oda,majd kinyitottam. Az íjam volt benne,az amit a tanácsostól kaptam. Őszinte leszek,kicsit eluralkodott rajtam a félelem.-Meg kell majd ölnöm?-sápadtam el.

-Talán,de ne feledd,te vállaltad,már nem szállhatsz ki!-mondta Martin.-De indulás,mert elkésünk,azt meg nem nagyon pártolják ilyenkor. Bólintottam és tovább indultunk. A rétre kiérve eszembe jutottak a napok,amiket itt töltöttem egyedül. A Nagy Sziklát távolról is észreveszi az ember nagyságáról,most viszont az éjszaka leple alatt vörösen világít és farkasok és emberek vegyülnek rajta. Mikor látják a közeledésünket abbahagyják a másiknak intézett mondandójukat és ránk néznek. Odaérünk a sziklához és két fiú nyújtja le a kezét,hogy fölsegítsenek a szikla tetejére. Innen nézve még nagyobb,mint azt az ember távolról gondolná. Mindenki egy körben helyezkedik el,s őket hátulról fáklyák világítják meg. Felismerem őket. Ők voltak azok aki ma délelőtt Zac-el érkeztek a vadászatról. Középen meg is látom Őt. Ugyanolyan ruhát visel,mint Martin. Izmai megfeszülnek a fekete anyag alatt.
-Hát eljöttél.-villantja meg mosolyát,ami szerintem már védjegyévé vált a lányok körében.
-Ne izgulj,mondtam,hogy jövök.
-Látom,hoztad a hűséges Ficánkádat is-bök Martin felé.
-Én csak egy valakit,de te egy egész kísérettel büszkélkedsz.-mutatok a többiek felé,akik megvetően méregetnek minket.
-A követőknek szükségük van valakire,akit követhetnek.-vonta meg a vállát.
-De a vezető,követők nélkül is vezető? Vagy ő is csak egy lesz a sok közül?-léptem közelebb egy mosollyal az arcomon. Ismertem ezt a technikát; figyelemelterelés. Szeme összeszűkültek. Körülöttünk megfagyott a levegő,senki nem beszélgetett már. Mindenki a cselekményeket figyelte.
-Sokkal okosabbnak tartod magad és a fajtádat,pedig senkik vagytok. Fikarc kis porszemcsék. És a világot meg kell tisztítani tőletek. Vagy várjunk csak? Ezért is halt ki a fél állomány Londonban? Valaki nagyon nem akar titeket a felszínen látni.-sziszegte egy gunyoros mosoly kíséretében. Éreztem,ahogy a pumpa felmegy bennem.
-Ne merj így beszélni!-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Miért nem ez az igazság? Mihaszna és felesleges egy faj vagytok! Véditek az embereket? Fenéket! Inkább csak a bajt hozzátok a fejükre! Azt hiszitek rajtatok kívül senki nem létezik,csak mert ti élhettek közöttük! Tudd meg létezünk! Létezünk mi is farkasok,léteznek a tündérek és a manók is! És mind gyűlölünk titeket! De már pár ezer gonddal kevesebb,beleértve a szüleidet is!-itt volt elég. Itt telt meg az a bizonyos pohár és a pumpám is elérte a maximumot. Amint az utolsó szavak elhagyták a száját rávetettem magamat. Ütöttem,rúgtam ahol csak értem. Teljesen váratlanul érte a támadásom,így csak feküdt míg én minden erőmmel csak vertem őt. Tudom,egy vadállat vagyok,de ez most kikívánkozott. Két ütés között megfogta a kezeimet és lerúgott magáról,majd rám vetette magát. Senki nem csinált semmit,csak figyeltek minket. Tehát erről szól a párbaj,hagyjuk,hogy megöljék egymást. Hirtelen egy ütést vitt be az orromba,mely egy hatalmas roppanással reagált. Éreztem ahogy,elered a vérem. Fájdalmamban felkiáltottam. Hirtelen Zac leesett rólam és két hatalmas férfival találtam szemben magamat. Az egyik felrántott a földről,majd kézbe vett és elindult velem. Már alig láttam és az ütésektől is zakatolt a fejem,csak azt láttam,hogy a másik férfi Zac-et ragadja meg ugyanígy. Leugrik a szikláról és beindul velem az erdő felé. A sziklán már csak ketten állnak. Egy fekete köpenyes férfi és egy fiú vállán az íjammal,Martin. A másik férfit nem ismertem fel,mert háttal állt nekem. De hol lehetnek a többiek?  A többi farkas? Őket sehol sem láttam.

~.~

Reggel a kórház falai között találom magam. A héten már másodszor,király ha így folytatom még bérletet is kapok. A mellettem lévő ágyon Zac fekszik,még alszik. Óvatosan felülök. A fejem majd szé robban,de tudom tartani magamat. Az orromból sem folyik már a vér,helyette tapaszok díszítik. Cipőkopogást hallottam,majd Mrs. Collins lépett be az ajtón.

-Szia Valery,jó újra látni.-mosolyog kedvesen.

-Szia Katy.-mosolygok vissza rá.

-A reggelidet mindjárt hozzák,addig is pihenj!-utasított,majd mellém lépett,hogy megvizsgáljon. A hideg kis korongot a hátamra,majd a mellkasomra helyezte,ami őszintén fájdalmas volt. Most,hogy jobban belegondolok mindenem fájt.

-Miért vagyok itt Katy?-fordulok a fiatal doktornőhöz.

-Ugye ezt nem kérdezed komolyan a tegnapi után?-húzza fel a szemöldökét,majd a mellettem fekvő Zac felé bök.-Szépen elbántál vele.

-Ennyire súlyos?-formáltam o alakot ajkaimmal.

-Már nem.-mosolyog rám.-Ma délután már elmehetsz.

-Köszönöm Katy.

-Csak a dolgomat teszem. De remélem legközelebb,nem ilyen állapotban foglak látni.-neveti el magát.-Majdnem kinyírtátok egymást!-mosolyog,majd kilép a szobából. Egy fiú jön be kezében egy tálcával,amin lekvár és kenyér helyezkedik el. Megköszönöm,majd elkezdem betáplálni a szervezetembe.

-Valery?-hallom meg a nevemet,mire a mellettem lévő ágyra pillantok. Zac tápászkodik fel rajta,láthatóan neki is fáj mindene.

-Jó reggelt.-köszöntöm,majd beleharapok a kenyerembe.

-Majdnem kinyírtál tegnap!-nevette el magát. Láttam neki,hogy kellemetlen a helyzet ezért elmosolyodtam.

-Ezt úgy mondod,mintha nekem nem fájna mindenem.-mutatok az orromra,mire velem nevet.

-Az lekváros kenyér?-mutat a kezemben lévő szeletre.

-Igen,kérsz?-nyújtok felé egy másikat,amit előszeretettel fogad el. Még tovább ecseteljük a tegnap estét. Meséli,hogy mennyire megleptem,meg,hogy elég kemény vagyok,ahhoz képest ahogy kinézek.

-Miért,hogy nézek ki?-ráncolom össze a szemöldökömet.

-Jól,mármint tök szép vagy, és ha velem szembe jönnél,tuti,nem nézném ki belőled,hogy mi vagy.-néz a szemembe. Belepirulok a kijelentésre és bekapom az utolsó falatot is. Senki nem hozza fel azokat a mondatokat amik végül idehoztak minket,de nem is baj,jobb ez így békében.

Pár órával később nevetve hagyjuk el a kórház részleget és indulunk meg azon a folyosón,ahol pár nappal ezelőtt még kétségbeesetten kerestem Justint.

-Egyébként volt barátod?-fordult hozzám.

-Van barátom.-mosolyodok el.

-Honnan tudod,hogy túlélte?-húzta fel a szemöldökét.

-Onnan,hogy itt van.-fejeztem be és számomra már kezdett kellemetlen lenni a beszélgetés irányzata.-De nem beszélgethetnénk valami másról?

-Hát én megérkeztem.-mutatott egy ajtóra. Észre sem vettem,hogy már itt vagyunk a folyosóknál.-Viszlát Valery.-hajolt közelebb,majd ajkai az enyémet érintették. Még mindig döbbenten álltam amikor bezárta az ajtót és elindultam a szobám felé.

Chapter 8th

Sziasztok!

Először is,ne haragudjatok rám ezért a rövid és -számomra- összecsapott részért! Megvolt rá az okom,hogy nem szántam rá elég időt! Először is a hétvégén Erdélybe megyek-megint-csak most egy jutalom kirándulás keretein belül. Szeged-Arad útvonalon fogunk haladni és esélyem sem lesz meghozni a hétvégi részt! Szóval kövi rész nem tudom mikor lesz,mert a jövőhetem is úgy zsúfolt ahogy van! Suli végi programok,programok hátán,amikben fontos szerepet játszik a mi osztályunk is! Tudom nem nagy dicsőségnek számít,de én nagyon örülök,mert a legutáltabb és legnehezebb tantárgyamból a fizikából megkapom a 3mast! xD Na lényegtelen! Teljen szépen ez a meleg-várhatóan 30 fokos-hétvégétek! Legyetek jók! :*

Komizni itt is ér!:))

XoLove Sophie

"Az idő kevés volt ami a rendelkezésünkre állt,de kihasználtuk a lehetőségeinket."

/Valery Brightmoore/

30 minitues

Valery Brightmoore

A szoba egyszerű volt és kellemes,olyan mint az enyém. Az ágy középen helyezkedett el,mellette egy kis szekrény egy kislámpával megtoldva. Szembe vele egy fekete kétajtós szekrény. Mellette meg egy ajtó,gondolom az a fürdőszoba. Justin az ágyon feküdt fején egy fejhallgatóval. Olyan volt,mint egy átlagos fiú. Egy fiú aki nem álomvadász,aki nem vesztette el a családját,és aki nem esett át vallatáson farkasok által. Nem vette észre,hogy beléptem. Egyenletesen szuszogott. Elnéztem volna,de sürgetett az idő,csak 30 percünk volt mindent megbeszélni. Odaléptem az ágyhoz és lefeküdtem mellé. Ahogy besüppedt a matrac megérezte a jelenlétem és rám nézett.
-Valery!-ült fel bizonytalanul. Lehajtotta fejhallgatóját,melyből Justin Timberlake Cry Me a River című száma szólt. Mindig ezt hallgatta ha szomorú volt,tudom. Ismertem.
-Szia Justin-ültem fel és mélyen belenéztem barna szemeibe. Próbáltam kiolvasni mit érez,de nem tudtam,mintha félne attól,hogy hozzámérjen,fél attól,hogy megbánt,vagy csak,hogy megölöm.
-Annyira,de annyira sajnálom! Egy balfasz voltam,tudom! És ha képes lennél megbocsátani egyszer az életben,vagy csak időt adni arra,hogy megmagyarázzam nagyon hálás lennék!-most remény csillogott a szemeiben. Válasz helyett megcsókoltam,nem haragudtam rá,egyszerűen nem tudtam és nem akartam. Először éreztem,hogy elbizonytalanodik,de utána visszacsókolt. Belemarkoltam hajába és közelebb húztam magamhoz. Vadul csókoltuk egymást. Egyszer-kétszer beleharapott a számba,amit egy halk nyögéssel jutalmaztam. Óvatosan elváltunk egymástól,hogy levegőhöz jussunk. A tűz erősen járta át a testünket,szinte már összekötött minket. Óvatosan megfogta a derekamat és az ölébe húzott. Belenéztem a szemébe,mire elmosolyodtam és egy puszit adtam az arcára.
-Örülök,hogy ez is eljött.-mondta,majd a hajammal kezdett el babrálni.-Szeretlek Valery,mindennél jobban,ezt tudnod kell!-válaszul újra megcsókoltam.

-Én is szeretlek Justin-suttogtam ajkaik közé. Talán mindig is ezek voltunk mi: elveszett szerelmesek. Elveszettek,mert nem voltunk biztosak magunkban és a másik jeleire vártunk. Szerelmesek,amitől a tűz járt át mindkettőnket. Megfordultunk így most ő állt én meg ültem. Óvatosan hátradöntött és fölöttem volt. Így csókoltuk egymást. Nem volt szükségünk szavakra,tudtunk már mindent. Éreztük a szerelmet és a vágyat a másikon. Ez táplálta ezt az egészet. Tudtuk hol a határ,nem akartunk többet most,csak érezni a másikat,hogy itt van és,hogy őt is égeti a tűz.
Már egy ideje csak feküdtünk az ágyon. Az idő nem érdekelte semelyikünket,a lényeg csak az volt,hogy együtt legyünk ezalatt a maradék idő alatt. Fejemet Justin mellkasán pihentettem,hallgattam szívének heves dobogását ami megnyugtatott. Szokásához hívően megint a hajamat birizgálta,de be kell valljam imádtam amikor csinálja.
-Valery-hallottam meg hangját. Halk volt,de még is erőteljes.
-Igen?-felnéztem rá.
-Ugye ha ennek itt vége visszajössz velem Londonba?-aggódó volt a tekintete. Aggódó volt a hangvitele,aggódott,hogy megint elveszít.
-Ezen még nem is gondolkodtam-mondhatni időm sem volt,hogy ilyenen agyaljak.Nem válaszolt. Mondhatni rám sem nézett,hirtelen nagyon fontos lett számára a hatalmas fekete szekrény ajtó.De tényleg,ha választanom kéne hogy döntenék? Maradnék vagy mennék? Buliznék farkasokkal vagy együtt lennék Justinnal? Ezek a kérdések rohamoztak meg.
-Justin-ültem fel mellé.-Kérdezhetek valamit?
-Persze-tűrt hátra egy tincset az arcomból.
-Neked ez az előbbi-céloztam a csókokra-mit jelentett igazából?-kérdeztem meg.

-Hát valami ilyesmit-fogta arcomat kezei közé és megcsókolt. Egyből visszacsókoltam.-De lenne egy fontos kérdésem.-szűrte ki két csók között.
-Mégpedig?-mosolyodtam el. Vártam a folytatást.
-Valery Brightmoore,leszel a barátnőm?-húzott még jobban magához,mintha attól tartana,hogy sikítva elrohanok. De nem így tettem,sőt eszem ágában sem volt ezt tenni.
-Igen-mosolyodtam el,majd megöleltem. Bárcsak ez a pillanat is örökké tartott volna,de nem. Letelt a 30 percünk és jött az őr,hogy mennyek,mert a tanácsos az ajtó előtt vár rám. Egy csókkal búcsúztunk el egymástól,de jó hosszú csók volt. Nem akartam itt,hagyni nem akartam magára hagyni,újra. Ráadásul,hogy most már hivatalosan sem "csak barátok" vagyunk,nagyon nehéz volt.

Mikor kiléptem Charle-val találtam szemben magamat. Újra magára öltötte a "tanácsos" formát.
-Mrs. Brightmoore,ideje indulnunk.-indult el a folyosón. Az ajtó mögöttem bezárult és elvesztettem a szemeim elől Justint,újra. Csöndben haladtunk a folyosókon. Nem igazán figyeltem merre megyünk,csak mentünk és végül a szobámnál kötöttünk ki.
-Prescott főtanácsos-szólítottam meg. Szembe fordult velem és belenézett a szemeimbe. Álltam a tekintetét,nem igazán volt mitől tartanom. Csak egy farkas-még ha az egyik leghatalmasabb is-nem árthat a szemkontaktusa. Legalábbis remélem.-Megszeretném köszönni,hogy találkozhattam Justinnal.
-Ne higgye,hogy ez csak megszánás volt-hatalmas szemekkel meredtem rá.-Szükség van arra,hogy rendezett legyen a lelki állapota.-még jobban kitágult a pupillám. Ez meg mi a francról beszél?!
-Ezt nem értem.-vallom be.
-Gondoltam. Viszlát legközelebb-zárta le a beszélgetést és eltűnt. Zavartan álltam az ajtóm előtt. Mi a francról beszél ez? Bár már meg sem lepődök,hogy nem értek valamit,elég követhetetlenek voltak az események a számomra. Kinyitottam az ajtót. A szoba még mindig olyan állapotban volt,mint amilyenbe hagytam. Becsuktam az ajtót és lefeküdtem az ágyba. Harminc perc. Ki gondolná,hogy ennyi minden történhet fél óra leforgása alatt. Helyezkedtem még egy kicsit. Mikor régen a szobámban megfordultam mindig az ablakom fogadott kiláttam,beáramlott a fény, a nap megperzselt és feltöltött. Most ez itt hiányzik. Lehunytam a szememet és újra magam elé képzeltem a napomat. Ashley és Martin biztos haragszanak most rám,de ők ezt nem érthetik. Mondjuk senki sem érti,mert még én sem nagyon. Maximum Justin. Most,hogy tudom,biztonságban van és,hogy mit érez,mármint,hogy szeret. Ez hatalmas támasz számomra,hiszen azon a lelki hullámvasúton amelyen az elmúlt hónapokban voltam,nagyon megviselt,mint lelkileg,mint testileg is. A legnagyobb bajom,talán mégis a kimerültség volt. Már egy ideje nem aludtam egy jót,ideje lenne elkezdeni. Nehézkesen,de feltápászkodtam és elindultam a fürdőbe. Beléptem a zuhany alá és magamra eresztettem a vizet. A zuhanyrózsa engedett és a meleg víz kezdte el bizsergetni az oldalamat. Magamra kentem egy tubus tusfürdőt,megmostam a hajamat,majd csak folyattam magamra a vizet. Az elmúlt hetek eseményei táncoltak a fejemben. Vajon mi lett volna,ha akkor reggel nem megyünk el Justinnal? Mi is meghaltunk volna,vagy még a családunk is túlélte volna? Vajon megtalálták a holttesteket? A smároláson kívül ezt is megkérdezhettem volna. Nem baj,Prescott hátha holnap is beenged Justinhoz. Vagy,ha mondjuk három-négy napon belül olyan lesz a kapcsolatom a főtanácsossal fölvethetném azt az ötletet,hogy engedjen el minket. A víz már kezdett hűvös lenni így kikeltem a gondolataimból és kimásztam a zuhany alól.
A szoba hőmérséklete hűvösen érintette a csupasz testemet még a törülköző alatt is. Oda mentem az ágyhoz és belebújtam a pizsamámba,mármint a rövid naci-top kombinációba. Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót,hogy elmerüljek az álmok világába.

Az orromat perzseli a füstszag. Megpróbálom kinyitni a szememet,de nem bírom. A füst mindent elnyel. A szobámban vagyok. Éles sípolás és újra a fénylő vörös fényt érzékelem. Valami nincs rendben,mi ez a hatalmas füst? Lerúgom magamról a takarót és odaesek a kétajtós fekete szekrényhez. Kinyitom és kutatni kezdek. Szinte már fulladozok,alig bírok lélegezni a füsttől. Végül megtalálom amit kerestem:egy elsősegély doboz. Gyorsan kibontom. Egy oxigén maszk és egy szemüveg is van benne. Kikapom és magamra veszem.
Kirohanok a folyosóra,még mindig pizsamában. A füst itt is mindent elnyel. Az emberek menekülnek. Mindenkin az oxigénmaszk van és a védőszemüveg. Mi történt itt? A vörös fények a vészjelző lámpából jönnek. Martin fut felém keresztül a tömegen.
-Valery fuss!
-Martin mi történt?-zihálom,de nem állok meg futok vele.
-Valaki kiakar füstölni minket!-mondja majd még gyorsabban rohanunk. Hirtelen éles szúrást érzek az oldalamba,mintha belém vágtak volna.
-Valery ne állj meg!-kiáltja Martin,majd megragad és a kezében fogva kirohan velem. A felszínen emberek fogadnak minket. Mindenki ahol van csak leveti magát. Az éj sötétjében csak a Hold világít. Már rég nem jártam kint,de nem hittem,hogy így fogok kijutni. Martinhoz fordultam,még mindig alig kapott levegőt.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle,mire bólintott. A barlang amit eddig otthonomnak is nevezhettem,most füsttel volt teli. Az összes vészkijáratot kinyitották,hogy az emberek szabadulni tudjanak. Összesen 10 ilyen található.
-Valeyr,Martin-hallom meg,majd Lucy és a többiek futnak oda hozzánk és megölelnek. Láthatóan nekik sem volt idejük felöltözni,mindannyian a selyem hálóingjükben tündököltek.-Hát jól vagytok?
-Igen,csak kérlek ne fojts meg!-nevetek,de visszaölelek.
-Rendben-nevetett ő is. A többiekre néztem. Aggódó arccal nézték az otthonukat,ahonnan kifüstölték őket. Ugyanezt éreztem én is,meggyötrést és elhagyatottságot amikor Justinnal a Parkban álltunk,mikor jöttek a bombázók. Justin?! jutott eszembe. Vajon ő hol lehet?
-Martin,Justint hova vitték?-kérdezem aggódóan.
-Nem tudom Valery.-ült le és a térdére hajtotta a fejét.
-Meg kell találnom!-kiáltom,majd rohanni kezdek. A tanácsosi sátrat veszem célba-igen ők olyan nagyon fontosak,hogy nekik olyan is van,nevetséges-majd Prescott főtanácsoshoz rohanok aki három másik tanácsossal vitázik valamin.
-Prescott tanácsos!-szakítom meg a beszélgetést,feltehetően elég illetlenül és ezt rajtuk is látom.
-Mit akarsz?-förmed rám az ősz hajú férfi. Ő is,mint mindenki más pizsamában és köntösben álldogál,míg én majd megfagyok bugyiban és trikóban.
-Hol van Justin?-zihálom.
-Kicsoda?-húzza fel a szemöldökét.
-Justin. Justin Bieber,a barátom! Az álomvadász!! Hol van?!-kiáltom és nagyon kell tartanom magam,hogy ne ugorjak a nyakának.-Hol van??!!-most már üvöltök.
-Uram Isten-sápad el. Nem kell többet mondania,tudom. Lent maradtak!