Sziasztok!
Most félve köszönök,mert nagyon-nagyon-nagyon régen nem jelentkeztem. Őszinte leszek: esélyem sem volt rá. Nem gondoltam,hogy ez a nyaram ennyire sűrű lesz,mint amilyen most. Egyszerűen túl vagyok zsúfolódva és alig jutok gépközelbe. Most viszont van egy szabad hetem mielőtt megint eltűnök ezúttal a Balatonra. Hahaha! Nem amúgy edzőtábor lesz és semmi elektronikával kapcsolatos cuccot nem vihetünk :'(
Nektek eddig,hogy telik a nyár? Unalmas vs. Izgalmas? Meséljetek!
De most már hagylak titeket olvasni! :*
XoLove Sophie
Duel
Valery Brightmoore
-Nyugi Valery,csak egy álom volt-nyugtatom magamat és egy újabb adag vizet locsolok az arcomra-Csak egy álom.-zártom el a csapot és visszamegyek a szobába. Az óra hajnali négyet mutat így visszafekszem aludni.
Reggel az óra csengésére ébredek,felkelek,felöltözöm és elindulok,hogy megreggelizlek. Az étkező felé találkozom a lányokkal,így csatlakoztam hozzájuk akik éppen egy roppant fontos sport csapat tagjairól folytatnak párbeszédet. Értem is én,soha nem foglalkoztam a különböző csapatokkal,ha sportoltam is -a futást is beleértve meg az edzéseket-nem igazán foglalkoztatott,hogy ki hol játszik,vagy,hogy melyik focistának milyen a hasa. Reggelire én joghurtot ők pedig tojást ettek,komolyan nem értem a farkasok logikáját,már ami a kaját illeti,bár nagyon az alappal sem vagyok tisztában be kell valljam.
-Sziasztok-lépett oda hozzánk Martin és a tálcájával együtt leült az asztalunkhoz. Hirtelen beállt az a bizonyos kínos csönd. Nem mintha olyanról beszéltünk volna,csak most ott voltak mind a ketten,Ashley és Martin is,és azóta nem beszéltem velük így együtt mióta csúnyán megléptem előlük. Lucy,Shay és Troian kelletlenül néztek rajtunk végig,nem tudták mit mondjanak,bár nem is hibáztatom őket.
-Martin,Ashley-szólítom meg őket és várom,hogy mind a ketten rám nézzenek.-Bocsánatot szeretnék kérni.
-Ugyan miért?-vonja fel a szemöldökét Martin.
-A tegnapiért,hogy elrohantam,mikor csak segíteni akartatok.
-Semmi baj,legalább futottunk egyet-kacsint egyet Martin és folytatja a rántottáját.
-De amúgy megérte?-ült ki egy huncut mosoly Ashley arcára,mire akaratom ellenére teljesen pírba borultam.-Ezt igennek veszem.-bólintott,majd a lányokkal elnevették magukat,majd azt kezdték el tárgyalni,hogy milyen lehet az "Én Justinom"-meg kell hagyni jól hangzik. Próbáltam elmesélni,leírni nekik,hogy milyen,hogy milyen érzés amikor belenézek a gyönyörű barna szemeibe és,milyen érzések keringenek bennem amikor mellette vagyok. Próbáltam megfogalmazni,de nagyon nehezen találtam meg a szavakat,hogy kifejezhessem magamat.
-De miért csak most jöttetek rá erre?-szegezi nekem a kérdést Troian.
-Inkább csak most vallottuk be.-mosolyodom el.
-Rendben,ezt is kitárgyaltuk,beszélhetnénk valami másról?-szólalt meg Martin és beleivott a kávéjába. Meglepetten néztünk rá. Ennek meg mi baja? Már éppen nyitottam volna kérdésre a számat,mikor egy kis pittyegő hang hallatszott,majd Martin intett és távozott az asztalunktól. Miután elment azután is némán ültünk,nagyon nem értettük,hogy mi volt ez,én legalábbis egyáltalán nem.
-Hát ez meg mi volt?-törte meg a csendet Lucy. Vállat vonva álltam fel,majd távoztunk az étkezőből.
-Szerintetek mi baja volt Martinnak?-kérdezem,mikor visszaérünk az ablaktalan szobámba.
-Egy szó: Féltékenység.-dől rá az ágyamra Shay és a plafont kezdi el tanulmányozni.
-Hogy mi?-ülök le mellé. Egy felvont szemöldökkel ajándékoz meg,majd újra a plafont kezdi el nézni.
-Valery,ugye ezt még te sem gondolod komolyan,hogy megkérdezed?-könyökölt fel. Még mindig értetlenül néztem rá. Nem értettem,hogy hová akar kilyukadni.
-Zavarja Justin,zavarja.-nyitotta fel a szemem Lucy.-Bár szerintem ez édes.
-Hogy zavarhatja? Nem is ismeri.
-De róla beszéltünk,láthatóan nem igazán tetszett neki a dolog. Ezért is léphetett le, fiúk nem bírják a konkurenciát,ahogy mi sem. Ez a természet rendje.-szólt ki Troian a fürdőből.
-De én nem érdeklem Martint.
-Persze,ahogy Justint sem. Ne legyél már ennyire vak! Ha meg nem is látod nekünk legalább elhihetnéd!-fejezi be Shay. Ezek után senki nem mond semmit. A lányok szavai járnak a fejembe. Miből gondolják? Ez kész őrültség! Még beszélgettünk egy darabig,majd a lányoknak jelzett a telefonjuk így menniük kellett,így egyedül maradtam a szobában. Még csak dél körül lehetett mikor felálltam az ágyamról és elindultam a szobámból. Mentem a folyosón az emberek között,már senki nem bámult meg,bár külsőre nem különböztem tőlük,de teljesen más világból való voltam és ez megrémisztette őket és akik nem találkoztak velem azokat megrémítettem. A folyosó végén természetes fényáradat keveredett a lámpák fényével. Rohanni kezdtem,nem akartam elszökni,csak kilépni. Kilépni azon az ajtón,hogy lássam milyen a szabad ég. Amint kiléptem a barlang küszöbén megcsapott az Érzés. Az amit,csak akkor érez az ember amikor megérinti a szabadságot. A nap sugarai égették a bőrömet,de jó értelemben. Feltöltötték a testem minden egyes porcikáját és éreztem,hogy élek. Ez az ami hátráltatott amikor bent voltam a barlangban,ez az érzés. Egy lágy fuvallat futott át a fák között,mire elért hozzám és belélegeztem a fák,a forrás, és a vitamindús levegő édességét. Mámorító volt ez az érzés. Egy kéz érintését éreztem a vállamon. Martin állt mellettem. Kinyitottam a szememet és felé fordultam.
-Szia.
-Megzavartam valamit?-kérdezte és egy apró mosoly csúszott az arcára. Megráztam a fejemet,jelezve,hogy csak kiakartam jönni.-Akkor jó. Amúgy miért jöttél ki?-fordult felém.
-Nem tudom,azt sem tudom merre volt a kijárat,csak megtaláltam.-mosolygok és visszafordulok a fák felé,ahonnan egy csapat farkas ugrott ki egy-egy zsák zsákmánnyal a hátukon.
-Áh,szóval ti így vadásztok.-állapítom be,mire Martin bólint. Egy fekete farkas kúszik hozzánk,majd szépen lassan visszaváltozik,mire a többiek követik a példáját. Barna haja kuszán állt a fején és néhány kósza izzadtságcsepp is felfedezhető volt az arcán,de ezek csak még jobban kiemelték karakteres arcát.
-Martin-mosolygott a mellettem álló fiúra,majd rám nézett.-És az álom lány.-gúnyolódott,mire az előbbi szimpátiám egyből alább hagyott.
-Zac!-sziszegte a fogai között Martin és éreztem,hogy megfeszülnek az izmai.
-Mi az? Mi csak ismerkedünk,ugye srácok?-szólt hátra a többieknek,akik jót nevettek a "viccén".
-Vadász.-szólalok meg. Semmi hangsúly,semmi extra. Nem is érdemel többet.
-Mi van?-húzza fel a szemöldökét.
-Vadász. Álomvadász vagyok.-vonom meg a vállam. Most mit cifrázzam,az vagyok és senki ne sértegessen a kilétem miatt.
-Az vicces,még sosem láttalak vadászni.
-Te magad vagy a vicc.-vágom rá,anélkül,hogy átgondolnám szavaim jelentését. Zac arcán,az izmok megrendülnek.
-Valery-fogja meg a csuklómat Martin.-Mennyünk.
-Igen menny csak,ha nem mersz kiállni.-neveti el magát.
-Kihívsz egy párbajra?-vonom fel a szemöldököm és visszafordulok felé.
-Csak ha kimersz állni.
-Valery,ne csináld! Nem tudod mibe keveredsz!-suttogja a füleimbe Martin,de a párbaj hangulata eluralkodik rajtam,így ügyet sem vetve rá beleegyezek Zac ajánlatába.
-Adj egy időpontot és ott leszek!-mondom és belenézek a szemeibe.
-Ma este 11-kor a Nagy sziklánál a réttől keletre,megfogod találni,már ha nem futamodsz meg.-mosolyog huncutul.
-Miért hiszed,hogy nem megyek el? Félsz,hogy veszítesz?-nevetek fel. Szemei összeszűkültek és teljesen végigmért. Feszengve éreztem magam, miközben végignézett.
-Azt majd meglátjuk.-lökött meg a vállával,majd a társaival együtt eltűntek a barlang bejáratában.
-Most aztán szarban vagyunk-sziszegte Martin és beletúrt a hajába. Talán igen,de talán nem. Ki tudja mit hoz az este.
~.~
A délután folyamán Martin teljesen berágott rám a "felelőtlen és kiismerhetetlen döntéseim miatt,amik bajba
sodornak" ezért nem szólt hozzám,de azt nem engedte,hogy egyedül jöjjek el. A lányoknak nem beszélte róla,mert vagy túlreagálnák vagy estére az egész falka a Nagy sziklánál lenne. Jobb ez így magunk között. Justinhoz nem mehettem be,de nem tudom mit szólt volna,az esti terveimhez szóval annyira nem is baj. 11 előtt 20 perccel jelzett a telefonom,hogy ideje indulnom. Még egy utolsó pillantást vetettem a fürdőszobai tükörre,majd elindultam. Kényelmes fekete testhez simuló nadrágot és egy hozzá tartozó cipzáros felsőt vettem fel,két oldalán hosszú lila csíkok helyezkedtek el. A régi álomvadász harci szerkónk is hasonlóan festett. Kiléptem az ajtómon és elindultam a folyosón. Szerencsére senki sem járt a máskor zsúfolt területen. Fekete bakancsom hibátlanul vette a hangtalanság akadályát,így nehézségek nélkül jutottam el az erdőbe vezető ajtóhoz ahol egy alak várt rám. Ő tiszta feketében volt. Amint észrevett elindultunk,vissza a fák közé,ahol egy hónapot töltöttem,míg a farkasok egy még számomra is érthetetlen okból,de befogadtak és megmentették akit szeretek. Jó volt újra a fák között járni,úgy ahogy anno Justinnal csináltuk. A Hold szintén végigkísért minket a rétig,ahol megálltunk.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Ezt oda akartam adni.-adott át nekem egy hatalmas tokot,amit eddig észre sem vettem.-Talán kelleni fog.
-Ez mi?-léptem oda,majd kinyitottam. Az íjam volt benne,az amit a tanácsostól kaptam. Őszinte leszek,kicsit eluralkodott rajtam a félelem.-Meg kell majd ölnöm?-sápadtam el.
-Talán,de ne feledd,te vállaltad,már nem szállhatsz ki!-mondta Martin.-De indulás,mert elkésünk,azt meg nem nagyon pártolják ilyenkor. Bólintottam és tovább indultunk. A rétre kiérve eszembe jutottak a napok,amiket itt töltöttem egyedül. A Nagy Sziklát távolról is észreveszi az ember nagyságáról,most viszont az éjszaka leple alatt vörösen világít és farkasok és emberek vegyülnek rajta. Mikor látják a közeledésünket abbahagyják a másiknak intézett mondandójukat és ránk néznek. Odaérünk a sziklához és két fiú nyújtja le a kezét,hogy fölsegítsenek a szikla tetejére. Innen nézve még nagyobb,mint azt az ember távolról gondolná. Mindenki egy körben helyezkedik el,s őket hátulról fáklyák világítják meg. Felismerem őket. Ők voltak azok aki ma délelőtt Zac-el érkeztek a vadászatról. Középen meg is látom Őt. Ugyanolyan ruhát visel,mint Martin. Izmai megfeszülnek a fekete anyag alatt.
-Hát eljöttél.-villantja meg mosolyát,ami szerintem már védjegyévé vált a lányok körében.
-Ne izgulj,mondtam,hogy jövök.
-Látom,hoztad a hűséges Ficánkádat is-bök Martin felé.
-Én csak egy valakit,de te egy egész kísérettel büszkélkedsz.-mutatok a többiek felé,akik megvetően méregetnek minket.
-A követőknek szükségük van valakire,akit követhetnek.-vonta meg a vállát.
-De a vezető,követők nélkül is vezető? Vagy ő is csak egy lesz a sok közül?-léptem közelebb egy mosollyal az arcomon. Ismertem ezt a technikát; figyelemelterelés. Szeme összeszűkültek. Körülöttünk megfagyott a levegő,senki nem beszélgetett már. Mindenki a cselekményeket figyelte.
-Sokkal okosabbnak tartod magad és a fajtádat,pedig senkik vagytok. Fikarc kis porszemcsék. És a világot meg kell tisztítani tőletek. Vagy várjunk csak? Ezért is halt ki a fél állomány Londonban? Valaki nagyon nem akar titeket a felszínen látni.-sziszegte egy gunyoros mosoly kíséretében. Éreztem,ahogy a pumpa felmegy bennem.
-Ne merj így beszélni!-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Miért nem ez az igazság? Mihaszna és felesleges egy faj vagytok! Véditek az embereket? Fenéket! Inkább csak a bajt hozzátok a fejükre! Azt hiszitek rajtatok kívül senki nem létezik,csak mert ti élhettek közöttük! Tudd meg létezünk! Létezünk mi is farkasok,léteznek a tündérek és a manók is! És mind gyűlölünk titeket! De már pár ezer gonddal kevesebb,beleértve a szüleidet is!-itt volt elég. Itt telt meg az a bizonyos pohár és a pumpám is elérte a maximumot. Amint az utolsó szavak elhagyták a száját rávetettem magamat. Ütöttem,rúgtam ahol csak értem. Teljesen váratlanul érte a támadásom,így csak feküdt míg én minden erőmmel csak vertem őt. Tudom,egy vadállat vagyok,de ez most kikívánkozott. Két ütés között megfogta a kezeimet és lerúgott magáról,majd rám vetette magát. Senki nem csinált semmit,csak figyeltek minket. Tehát erről szól a párbaj,hagyjuk,hogy megöljék egymást. Hirtelen egy ütést vitt be az orromba,mely egy hatalmas roppanással reagált. Éreztem ahogy,elered a vérem. Fájdalmamban felkiáltottam. Hirtelen Zac leesett rólam és két hatalmas férfival találtam szemben magamat. Az egyik felrántott a földről,majd kézbe vett és elindult velem. Már alig láttam és az ütésektől is zakatolt a fejem,csak azt láttam,hogy a másik férfi Zac-et ragadja meg ugyanígy. Leugrik a szikláról és beindul velem az erdő felé. A sziklán már csak ketten állnak. Egy fekete köpenyes férfi és egy fiú vállán az íjammal,Martin. A másik férfit nem ismertem fel,mert háttal állt nekem. De hol lehetnek a többiek? A többi farkas? Őket sehol sem láttam.
-Hát eljöttél.-villantja meg mosolyát,ami szerintem már védjegyévé vált a lányok körében.
-Ne izgulj,mondtam,hogy jövök.
-Látom,hoztad a hűséges Ficánkádat is-bök Martin felé.
-Én csak egy valakit,de te egy egész kísérettel büszkélkedsz.-mutatok a többiek felé,akik megvetően méregetnek minket.
-A követőknek szükségük van valakire,akit követhetnek.-vonta meg a vállát.
-De a vezető,követők nélkül is vezető? Vagy ő is csak egy lesz a sok közül?-léptem közelebb egy mosollyal az arcomon. Ismertem ezt a technikát; figyelemelterelés. Szeme összeszűkültek. Körülöttünk megfagyott a levegő,senki nem beszélgetett már. Mindenki a cselekményeket figyelte.
-Sokkal okosabbnak tartod magad és a fajtádat,pedig senkik vagytok. Fikarc kis porszemcsék. És a világot meg kell tisztítani tőletek. Vagy várjunk csak? Ezért is halt ki a fél állomány Londonban? Valaki nagyon nem akar titeket a felszínen látni.-sziszegte egy gunyoros mosoly kíséretében. Éreztem,ahogy a pumpa felmegy bennem.
-Ne merj így beszélni!-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Miért nem ez az igazság? Mihaszna és felesleges egy faj vagytok! Véditek az embereket? Fenéket! Inkább csak a bajt hozzátok a fejükre! Azt hiszitek rajtatok kívül senki nem létezik,csak mert ti élhettek közöttük! Tudd meg létezünk! Létezünk mi is farkasok,léteznek a tündérek és a manók is! És mind gyűlölünk titeket! De már pár ezer gonddal kevesebb,beleértve a szüleidet is!-itt volt elég. Itt telt meg az a bizonyos pohár és a pumpám is elérte a maximumot. Amint az utolsó szavak elhagyták a száját rávetettem magamat. Ütöttem,rúgtam ahol csak értem. Teljesen váratlanul érte a támadásom,így csak feküdt míg én minden erőmmel csak vertem őt. Tudom,egy vadállat vagyok,de ez most kikívánkozott. Két ütés között megfogta a kezeimet és lerúgott magáról,majd rám vetette magát. Senki nem csinált semmit,csak figyeltek minket. Tehát erről szól a párbaj,hagyjuk,hogy megöljék egymást. Hirtelen egy ütést vitt be az orromba,mely egy hatalmas roppanással reagált. Éreztem ahogy,elered a vérem. Fájdalmamban felkiáltottam. Hirtelen Zac leesett rólam és két hatalmas férfival találtam szemben magamat. Az egyik felrántott a földről,majd kézbe vett és elindult velem. Már alig láttam és az ütésektől is zakatolt a fejem,csak azt láttam,hogy a másik férfi Zac-et ragadja meg ugyanígy. Leugrik a szikláról és beindul velem az erdő felé. A sziklán már csak ketten állnak. Egy fekete köpenyes férfi és egy fiú vállán az íjammal,Martin. A másik férfit nem ismertem fel,mert háttal állt nekem. De hol lehetnek a többiek? A többi farkas? Őket sehol sem láttam.
~.~
Reggel a kórház falai között találom magam. A héten már másodszor,király ha így folytatom még bérletet is kapok. A mellettem lévő ágyon Zac fekszik,még alszik. Óvatosan felülök. A fejem majd szé robban,de tudom tartani magamat. Az orromból sem folyik már a vér,helyette tapaszok díszítik. Cipőkopogást hallottam,majd Mrs. Collins lépett be az ajtón.
-Szia Valery,jó újra látni.-mosolyog kedvesen.
-Szia Katy.-mosolygok vissza rá.
-A reggelidet mindjárt hozzák,addig is pihenj!-utasított,majd mellém lépett,hogy megvizsgáljon. A hideg kis korongot a hátamra,majd a mellkasomra helyezte,ami őszintén fájdalmas volt. Most,hogy jobban belegondolok mindenem fájt.
-Miért vagyok itt Katy?-fordulok a fiatal doktornőhöz.
-Ugye ezt nem kérdezed komolyan a tegnapi után?-húzza fel a szemöldökét,majd a mellettem fekvő Zac felé bök.-Szépen elbántál vele.
-Ennyire súlyos?-formáltam o alakot ajkaimmal.
-Már nem.-mosolyog rám.-Ma délután már elmehetsz.
-Köszönöm Katy.
-Csak a dolgomat teszem. De remélem legközelebb,nem ilyen állapotban foglak látni.-neveti el magát.-Majdnem kinyírtátok egymást!-mosolyog,majd kilép a szobából. Egy fiú jön be kezében egy tálcával,amin lekvár és kenyér helyezkedik el. Megköszönöm,majd elkezdem betáplálni a szervezetembe.
-Valery?-hallom meg a nevemet,mire a mellettem lévő ágyra pillantok. Zac tápászkodik fel rajta,láthatóan neki is fáj mindene.
-Jó reggelt.-köszöntöm,majd beleharapok a kenyerembe.
-Majdnem kinyírtál tegnap!-nevette el magát. Láttam neki,hogy kellemetlen a helyzet ezért elmosolyodtam.
-Ezt úgy mondod,mintha nekem nem fájna mindenem.-mutatok az orromra,mire velem nevet.
-Az lekváros kenyér?-mutat a kezemben lévő szeletre.
-Igen,kérsz?-nyújtok felé egy másikat,amit előszeretettel fogad el. Még tovább ecseteljük a tegnap estét. Meséli,hogy mennyire megleptem,meg,hogy elég kemény vagyok,ahhoz képest ahogy kinézek.
-Miért,hogy nézek ki?-ráncolom össze a szemöldökömet.
-Jól,mármint tök szép vagy, és ha velem szembe jönnél,tuti,nem nézném ki belőled,hogy mi vagy.-néz a szemembe. Belepirulok a kijelentésre és bekapom az utolsó falatot is. Senki nem hozza fel azokat a mondatokat amik végül idehoztak minket,de nem is baj,jobb ez így békében.
Pár órával később nevetve hagyjuk el a kórház részleget és indulunk meg azon a folyosón,ahol pár nappal ezelőtt még kétségbeesetten kerestem Justint.
-Egyébként volt barátod?-fordult hozzám.
-Van barátom.-mosolyodok el.
-Honnan tudod,hogy túlélte?-húzta fel a szemöldökét.
-Onnan,hogy itt van.-fejeztem be és számomra már kezdett kellemetlen lenni a beszélgetés irányzata.-De nem beszélgethetnénk valami másról?
-Hát én megérkeztem.-mutatott egy ajtóra. Észre sem vettem,hogy már itt vagyunk a folyosóknál.-Viszlát Valery.-hajolt közelebb,majd ajkai az enyémet érintették. Még mindig döbbenten álltam amikor bezárta az ajtót és elindultam a szobám felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése