Chapter 8th

Sziasztok!

Először is,ne haragudjatok rám ezért a rövid és -számomra- összecsapott részért! Megvolt rá az okom,hogy nem szántam rá elég időt! Először is a hétvégén Erdélybe megyek-megint-csak most egy jutalom kirándulás keretein belül. Szeged-Arad útvonalon fogunk haladni és esélyem sem lesz meghozni a hétvégi részt! Szóval kövi rész nem tudom mikor lesz,mert a jövőhetem is úgy zsúfolt ahogy van! Suli végi programok,programok hátán,amikben fontos szerepet játszik a mi osztályunk is! Tudom nem nagy dicsőségnek számít,de én nagyon örülök,mert a legutáltabb és legnehezebb tantárgyamból a fizikából megkapom a 3mast! xD Na lényegtelen! Teljen szépen ez a meleg-várhatóan 30 fokos-hétvégétek! Legyetek jók! :*

Komizni itt is ér!:))

XoLove Sophie

"Az idő kevés volt ami a rendelkezésünkre állt,de kihasználtuk a lehetőségeinket."

/Valery Brightmoore/

30 minitues

Valery Brightmoore

A szoba egyszerű volt és kellemes,olyan mint az enyém. Az ágy középen helyezkedett el,mellette egy kis szekrény egy kislámpával megtoldva. Szembe vele egy fekete kétajtós szekrény. Mellette meg egy ajtó,gondolom az a fürdőszoba. Justin az ágyon feküdt fején egy fejhallgatóval. Olyan volt,mint egy átlagos fiú. Egy fiú aki nem álomvadász,aki nem vesztette el a családját,és aki nem esett át vallatáson farkasok által. Nem vette észre,hogy beléptem. Egyenletesen szuszogott. Elnéztem volna,de sürgetett az idő,csak 30 percünk volt mindent megbeszélni. Odaléptem az ágyhoz és lefeküdtem mellé. Ahogy besüppedt a matrac megérezte a jelenlétem és rám nézett.
-Valery!-ült fel bizonytalanul. Lehajtotta fejhallgatóját,melyből Justin Timberlake Cry Me a River című száma szólt. Mindig ezt hallgatta ha szomorú volt,tudom. Ismertem.
-Szia Justin-ültem fel és mélyen belenéztem barna szemeibe. Próbáltam kiolvasni mit érez,de nem tudtam,mintha félne attól,hogy hozzámérjen,fél attól,hogy megbánt,vagy csak,hogy megölöm.
-Annyira,de annyira sajnálom! Egy balfasz voltam,tudom! És ha képes lennél megbocsátani egyszer az életben,vagy csak időt adni arra,hogy megmagyarázzam nagyon hálás lennék!-most remény csillogott a szemeiben. Válasz helyett megcsókoltam,nem haragudtam rá,egyszerűen nem tudtam és nem akartam. Először éreztem,hogy elbizonytalanodik,de utána visszacsókolt. Belemarkoltam hajába és közelebb húztam magamhoz. Vadul csókoltuk egymást. Egyszer-kétszer beleharapott a számba,amit egy halk nyögéssel jutalmaztam. Óvatosan elváltunk egymástól,hogy levegőhöz jussunk. A tűz erősen járta át a testünket,szinte már összekötött minket. Óvatosan megfogta a derekamat és az ölébe húzott. Belenéztem a szemébe,mire elmosolyodtam és egy puszit adtam az arcára.
-Örülök,hogy ez is eljött.-mondta,majd a hajammal kezdett el babrálni.-Szeretlek Valery,mindennél jobban,ezt tudnod kell!-válaszul újra megcsókoltam.

-Én is szeretlek Justin-suttogtam ajkaik közé. Talán mindig is ezek voltunk mi: elveszett szerelmesek. Elveszettek,mert nem voltunk biztosak magunkban és a másik jeleire vártunk. Szerelmesek,amitől a tűz járt át mindkettőnket. Megfordultunk így most ő állt én meg ültem. Óvatosan hátradöntött és fölöttem volt. Így csókoltuk egymást. Nem volt szükségünk szavakra,tudtunk már mindent. Éreztük a szerelmet és a vágyat a másikon. Ez táplálta ezt az egészet. Tudtuk hol a határ,nem akartunk többet most,csak érezni a másikat,hogy itt van és,hogy őt is égeti a tűz.
Már egy ideje csak feküdtünk az ágyon. Az idő nem érdekelte semelyikünket,a lényeg csak az volt,hogy együtt legyünk ezalatt a maradék idő alatt. Fejemet Justin mellkasán pihentettem,hallgattam szívének heves dobogását ami megnyugtatott. Szokásához hívően megint a hajamat birizgálta,de be kell valljam imádtam amikor csinálja.
-Valery-hallottam meg hangját. Halk volt,de még is erőteljes.
-Igen?-felnéztem rá.
-Ugye ha ennek itt vége visszajössz velem Londonba?-aggódó volt a tekintete. Aggódó volt a hangvitele,aggódott,hogy megint elveszít.
-Ezen még nem is gondolkodtam-mondhatni időm sem volt,hogy ilyenen agyaljak.Nem válaszolt. Mondhatni rám sem nézett,hirtelen nagyon fontos lett számára a hatalmas fekete szekrény ajtó.De tényleg,ha választanom kéne hogy döntenék? Maradnék vagy mennék? Buliznék farkasokkal vagy együtt lennék Justinnal? Ezek a kérdések rohamoztak meg.
-Justin-ültem fel mellé.-Kérdezhetek valamit?
-Persze-tűrt hátra egy tincset az arcomból.
-Neked ez az előbbi-céloztam a csókokra-mit jelentett igazából?-kérdeztem meg.

-Hát valami ilyesmit-fogta arcomat kezei közé és megcsókolt. Egyből visszacsókoltam.-De lenne egy fontos kérdésem.-szűrte ki két csók között.
-Mégpedig?-mosolyodtam el. Vártam a folytatást.
-Valery Brightmoore,leszel a barátnőm?-húzott még jobban magához,mintha attól tartana,hogy sikítva elrohanok. De nem így tettem,sőt eszem ágában sem volt ezt tenni.
-Igen-mosolyodtam el,majd megöleltem. Bárcsak ez a pillanat is örökké tartott volna,de nem. Letelt a 30 percünk és jött az őr,hogy mennyek,mert a tanácsos az ajtó előtt vár rám. Egy csókkal búcsúztunk el egymástól,de jó hosszú csók volt. Nem akartam itt,hagyni nem akartam magára hagyni,újra. Ráadásul,hogy most már hivatalosan sem "csak barátok" vagyunk,nagyon nehéz volt.

Mikor kiléptem Charle-val találtam szemben magamat. Újra magára öltötte a "tanácsos" formát.
-Mrs. Brightmoore,ideje indulnunk.-indult el a folyosón. Az ajtó mögöttem bezárult és elvesztettem a szemeim elől Justint,újra. Csöndben haladtunk a folyosókon. Nem igazán figyeltem merre megyünk,csak mentünk és végül a szobámnál kötöttünk ki.
-Prescott főtanácsos-szólítottam meg. Szembe fordult velem és belenézett a szemeimbe. Álltam a tekintetét,nem igazán volt mitől tartanom. Csak egy farkas-még ha az egyik leghatalmasabb is-nem árthat a szemkontaktusa. Legalábbis remélem.-Megszeretném köszönni,hogy találkozhattam Justinnal.
-Ne higgye,hogy ez csak megszánás volt-hatalmas szemekkel meredtem rá.-Szükség van arra,hogy rendezett legyen a lelki állapota.-még jobban kitágult a pupillám. Ez meg mi a francról beszél?!
-Ezt nem értem.-vallom be.
-Gondoltam. Viszlát legközelebb-zárta le a beszélgetést és eltűnt. Zavartan álltam az ajtóm előtt. Mi a francról beszél ez? Bár már meg sem lepődök,hogy nem értek valamit,elég követhetetlenek voltak az események a számomra. Kinyitottam az ajtót. A szoba még mindig olyan állapotban volt,mint amilyenbe hagytam. Becsuktam az ajtót és lefeküdtem az ágyba. Harminc perc. Ki gondolná,hogy ennyi minden történhet fél óra leforgása alatt. Helyezkedtem még egy kicsit. Mikor régen a szobámban megfordultam mindig az ablakom fogadott kiláttam,beáramlott a fény, a nap megperzselt és feltöltött. Most ez itt hiányzik. Lehunytam a szememet és újra magam elé képzeltem a napomat. Ashley és Martin biztos haragszanak most rám,de ők ezt nem érthetik. Mondjuk senki sem érti,mert még én sem nagyon. Maximum Justin. Most,hogy tudom,biztonságban van és,hogy mit érez,mármint,hogy szeret. Ez hatalmas támasz számomra,hiszen azon a lelki hullámvasúton amelyen az elmúlt hónapokban voltam,nagyon megviselt,mint lelkileg,mint testileg is. A legnagyobb bajom,talán mégis a kimerültség volt. Már egy ideje nem aludtam egy jót,ideje lenne elkezdeni. Nehézkesen,de feltápászkodtam és elindultam a fürdőbe. Beléptem a zuhany alá és magamra eresztettem a vizet. A zuhanyrózsa engedett és a meleg víz kezdte el bizsergetni az oldalamat. Magamra kentem egy tubus tusfürdőt,megmostam a hajamat,majd csak folyattam magamra a vizet. Az elmúlt hetek eseményei táncoltak a fejemben. Vajon mi lett volna,ha akkor reggel nem megyünk el Justinnal? Mi is meghaltunk volna,vagy még a családunk is túlélte volna? Vajon megtalálták a holttesteket? A smároláson kívül ezt is megkérdezhettem volna. Nem baj,Prescott hátha holnap is beenged Justinhoz. Vagy,ha mondjuk három-négy napon belül olyan lesz a kapcsolatom a főtanácsossal fölvethetném azt az ötletet,hogy engedjen el minket. A víz már kezdett hűvös lenni így kikeltem a gondolataimból és kimásztam a zuhany alól.
A szoba hőmérséklete hűvösen érintette a csupasz testemet még a törülköző alatt is. Oda mentem az ágyhoz és belebújtam a pizsamámba,mármint a rövid naci-top kombinációba. Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót,hogy elmerüljek az álmok világába.

Az orromat perzseli a füstszag. Megpróbálom kinyitni a szememet,de nem bírom. A füst mindent elnyel. A szobámban vagyok. Éles sípolás és újra a fénylő vörös fényt érzékelem. Valami nincs rendben,mi ez a hatalmas füst? Lerúgom magamról a takarót és odaesek a kétajtós fekete szekrényhez. Kinyitom és kutatni kezdek. Szinte már fulladozok,alig bírok lélegezni a füsttől. Végül megtalálom amit kerestem:egy elsősegély doboz. Gyorsan kibontom. Egy oxigén maszk és egy szemüveg is van benne. Kikapom és magamra veszem.
Kirohanok a folyosóra,még mindig pizsamában. A füst itt is mindent elnyel. Az emberek menekülnek. Mindenkin az oxigénmaszk van és a védőszemüveg. Mi történt itt? A vörös fények a vészjelző lámpából jönnek. Martin fut felém keresztül a tömegen.
-Valery fuss!
-Martin mi történt?-zihálom,de nem állok meg futok vele.
-Valaki kiakar füstölni minket!-mondja majd még gyorsabban rohanunk. Hirtelen éles szúrást érzek az oldalamba,mintha belém vágtak volna.
-Valery ne állj meg!-kiáltja Martin,majd megragad és a kezében fogva kirohan velem. A felszínen emberek fogadnak minket. Mindenki ahol van csak leveti magát. Az éj sötétjében csak a Hold világít. Már rég nem jártam kint,de nem hittem,hogy így fogok kijutni. Martinhoz fordultam,még mindig alig kapott levegőt.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle,mire bólintott. A barlang amit eddig otthonomnak is nevezhettem,most füsttel volt teli. Az összes vészkijáratot kinyitották,hogy az emberek szabadulni tudjanak. Összesen 10 ilyen található.
-Valeyr,Martin-hallom meg,majd Lucy és a többiek futnak oda hozzánk és megölelnek. Láthatóan nekik sem volt idejük felöltözni,mindannyian a selyem hálóingjükben tündököltek.-Hát jól vagytok?
-Igen,csak kérlek ne fojts meg!-nevetek,de visszaölelek.
-Rendben-nevetett ő is. A többiekre néztem. Aggódó arccal nézték az otthonukat,ahonnan kifüstölték őket. Ugyanezt éreztem én is,meggyötrést és elhagyatottságot amikor Justinnal a Parkban álltunk,mikor jöttek a bombázók. Justin?! jutott eszembe. Vajon ő hol lehet?
-Martin,Justint hova vitték?-kérdezem aggódóan.
-Nem tudom Valery.-ült le és a térdére hajtotta a fejét.
-Meg kell találnom!-kiáltom,majd rohanni kezdek. A tanácsosi sátrat veszem célba-igen ők olyan nagyon fontosak,hogy nekik olyan is van,nevetséges-majd Prescott főtanácsoshoz rohanok aki három másik tanácsossal vitázik valamin.
-Prescott tanácsos!-szakítom meg a beszélgetést,feltehetően elég illetlenül és ezt rajtuk is látom.
-Mit akarsz?-förmed rám az ősz hajú férfi. Ő is,mint mindenki más pizsamában és köntösben álldogál,míg én majd megfagyok bugyiban és trikóban.
-Hol van Justin?-zihálom.
-Kicsoda?-húzza fel a szemöldökét.
-Justin. Justin Bieber,a barátom! Az álomvadász!! Hol van?!-kiáltom és nagyon kell tartanom magam,hogy ne ugorjak a nyakának.-Hol van??!!-most már üvöltök.
-Uram Isten-sápad el. Nem kell többet mondania,tudom. Lent maradtak!

Chapter 7th

Sziasztok!

Igen,igen itt van a várva várt 7. rész! Először is nagyon örülök a visszajelzéseknek és a jelenlegi 3 feliratkozónak! Nagyon jól esik amikor írtok és izgalmas ahogy várjátok a következő részeket! Nem is tudom,hol kezdjem. Talán ott,hogy mint gondolom észrevettétek a főszereplőnk Valery Brightmoore-t Selena Gomez testében képzeltem el. És hát Ő adott ma nekem egy kis löketet ehhez a részhez a legújabb  Slow Down című számával. Egy eszméletlen pörgős és laza szám lett aminek nemsokára klippje is lesz! már alig várom! *-* Mindenesetre hallgassátok szeretettel akár olvasás közben is! De ha féltek,hogy elvonja a figyelmeteket a részletekről akkor ne most,de mindenképpen hallgassátok meg valamikor!

UI.: Kommenteket jelenleg is szívesen fogadok,hiszen erőt adnak az újabb részek megírásához! <3

XoLove Sophie

"Vajon mi okozta ezt a hirtelen változást nála? Szinte már családtagjaként bánik velem!"

/Valery Brightmoore/

Two Ways

Valery Brightmoore

Nem tudom kire számítottam de Rá a legkevésbé nem! Amint megláttam hatalmas barna szemeit egyből tudtam,hogy ő az.
-Justin!-sikítottam és ellöktem magamat a faltól. Szemtől szemben álltunk egymással. Miért ő? Miért pont neki kell itt lennie? Most,hogy már túltettem magam rajta!
-Valery-ejtette ki szinte csak ajakmozgatással a nevemet,de én hallottam. Hallottam,mint ahogy ki és be jár a levegő a testében. Hallottam minden szívdobogását. Láttam a meglepettséget az arcán. Ő sem rám számított.
-Justin-suttogtam immár a nevét. Nem tudtam mást mondani,csak néztem őt,amint ott áll,koszosan,izzadtan a falnál ahol két perce még egymással verekedtünk.
-Valery nézd én...-indult el felém. Hátra léptem és egy hirtelen mozdulattal felvettem a mellettem fekvő íjat és rászegeztem.
-Csak maradj ahol vagy!
-Nyugi-emelte fel a kezeit és visszalépett a falhoz.-Beszéljük meg.
-Nekünk nincs mit beszélnünk-nézek rá. Szét tudnám tépni! Hülyeség volt az az érzés áradat,csak a gyűlöletem öltött álruhát! Megölöm! Mégpedig most!-gondolom. Lassan hátrahúzom az ideget és célzok. Elég csak elengednem a nyilat és kész vége lesz ennek az egész nyomorult dolognak. Vége lesz neki is és idővel nekem is. Én itt maradhatok a farkasokkal békében,őket nem fogja háborgatni senki és ezt meg egy szimpla balesetnek is beállíthatom. Igazából szükségem sincs rá,a főtanácsos mindenben mellettem áll.
-Valery-kiálltja valaki. A hangtól megijedek és elengedem a göböt. A nyíl kijut a tartásomból és Justin vállába fúródik. Megdermedtem. Megtettem. Lelőttem az az embert aki jelenleg a legfontosabb számomra,akinek a halálát terveztem és kívántam a saját kezeim által. Viszont nem érzek megnyugvást. Pánik és keserűség,fájdalom és harag járja át a lelkemet. Harag amit most önmagam irányába érzek. Egy szörnyeteg vagyok!! Üres leszek,ha most elveszítem! Eldobom magamtól az íjat és Justinhoz rohanok. A hátán fekszik és nyöszörög. Lekuporodok és megfogom a kezét.
-Annyira sajnálom!-a könnyek feltörnek a csatornámból. Teljesen be vagyok kattanva. A hang irányába fordulok. Martin úgy öt méterre áll tőlünk teljes döbbenettel.-Húzz már a rohadt életbe! Hozz valami segítséget vagy meghal!!-ordítom torkom szakadtából. Beleremeg a kiáltásomba és elrohan.
-Justin annyira sajnálom.-szipogok.
-Megérdemeltem.-nyögi,de látom,hogy szenved. Nagyon szenved. És én okoztam ezt neki! Ha nem jön rendbe és most meghal akkor nem tudom mit csinálok. Körülnézek,kicsit homályos minden. Mintha egy függöny mögül néznék ki a könnyeim mindent elhomályosítanak. A nyíl! Az még mindig Justinban van. Ránézek,tükröződik róla,hogy nagy fájdalmai vannak. A bal válla alatt egy kisebb vértócsa gyülemlett már fel. Ha nem veszem ki elvérzik. Egy hirtelen mozdulattal rántom ki a nyilat a vállából. Fájdalmában egy erős ordítás hagyja el ajkait,majd elsötétül körülöttem a világ.

Fények világítanak az arcomba. Hol vagyok? Valami puha érintkezik az ujjbegyeimmel,mintha valami huzat lenne. Óvatosan belemarkolok. Igen tuti,hogy valami lepedőszerűn fekszek. Óvatosan kezdem kinyitni a szemeimet. Egy lámpa világít felettem,majd észreveszem a körülöttem lévő alakokat. Martin,Lucy,Ashley és egy olyan nő akit nem ismerek. Óvatosan magam mellé húzom a könyökömet és megpróbálom feltolni magamat;esélytelenül.
-Lassabban Mrs. Brightmoore!-sietett oda a nő és visszatolt az ágyra amin feküdtem.
-Ki maga?-nézek rá.
-Ő az orvosod,Mrs. Katy Collins.-mondta Martin a mellettem lévő székről.
-Minek nekem orvos? És miért vagyok itt?-meredek rájuk ingerülten. Mi a francot keresek itt? Aggódó tekintettel figyeltek engem. Lucy felállt és sírva elrohant. Shay aggódva rohant barátnője után. Ashley-re néztem.-Hát ennek meg mi baja?
-Nem emlékszel?-kerekedtek ki a szemei.
-Teljesen emlékszem mindenre,nem vagyok beteg! Csak azt nem értem miért vagyok itt ebben a kórházszerű szobában!
-Mire emlékszel Valery?-csúsztatta orrára a szemüvegét Mrs. Collins,majd kinyitotta a fekete mappáját és rám nézett.-Ha ennyire biztos vagy benne,hogy minden rendben,akkor hagy halljam.
-Mi ez valami kihallgatás?
-Valery!-szólt rám Martin parancsoló hangom amibe beleborzongtam.
-Sajnálom Mrs. Collins.
-Hívj csak Katy-nek.-mosolyodott el.-Szóval mire emlékszel?
-Rendben,akkor Katy-kezdtem bele-készülődtünk a vacsorára a lányokkal,aztán elmentem a tanácsosokhoz,aztán...
-Mit beszéltél a tanácsosokkal?-nézett fel Katy a mappából.
-Az álomvadászokkal volt kapcsolatos,meg kellett védenem a farkasokat tőlük.
-Rendben-írta vadul minden egyes szavamat Katy.-Tovább mondhatod.
-Igen,persze tűrtem hátra egy kósza tincset,majd elmeséltem az egész estémet. A vacsorát,hogy táncoltam Martinnal,az álomvadászok támadását,a Justinnal való küzdelmemet és,hogy lelőttem.
-Egyébként ő jól van?-nézek rájuk. Egyikük sem mondd semmit.-Kérem Katy.-kérleltem.
-Már valamilyen szinten rendben van-csukja be a fekete mappát-Most vallatják a támadásokkal kapcsolatban.
-Hogy mit csinálnak?-riadtam meg. Ugye nem bántottátok? csak ez járt a fejemben.
-A karja miatt,amit mellesleg rendesen átlőttél nem lehet mindent véghezvinni,de az idő majd elhozza azt is.-mosolyodik el,majd kimegy a szobából.
Hárman maradtunk. Csak Martin,Ashley és Én. Senki nem szólt semmit,de mit is mondhattunk volna. Ők semmit,azt várták,hogy én mondjak valamit,de én mit mondhattam volna? Akit szeretek az jelenleg ki tudja,hogy hol senyved és kitudja mit művelnek vele? Én meg itt ülök és... Várjunk csak? Itt ülök. De semmi problémám,szóval gyakorlatilag elmehetek. Jobban körülnéztem. A szobában nem volt más,csak az ágy,egy éjjeli szekrény és egy pár szék,amiken eddig ültek és amiken még most is ülnek. Egy takaróval vannak

letakarva a lábaim. A hajam még mindig ki van engedve és a rózsaszín ruha van alattam amiben az éjszaka voltam. Csak egy esélyem van nem több. Az ajtó ami elválaszt a külvilágtól,tehát elég egy jó ugrás és szabad vagyok. Rendben,nincs semmi baj. Egy ugrás Brightmoore,nem több csak egy ugrás,annyiszor megcsináltad már. Most miért ne sikerülne? Ránéztem a másik két emberre. Martin felállt és elővette a telefon szerű valamiét. Ashley meg belemerült a szoknyája igazgatásba. Sima ügy! Lerántottam a takarót és kiugrottam az ágyból és az ajtónál termettem,ami egyből kinyílt a jelenlétem érzékelésére. Futni kezdtem. Meg kell találnom Justint!
-Valery!-kiáltották a hátam mögött. Megálltam,hogy hátra nézzek. Ashley és Martin rohant utánam,tovább futottam. Ha jobban belegondolok szinte esélytelen ez az egész,mert két farkas azért elég gyors. Befordultam az első kanyarnál. Még több ajtó,de sehol a kijárat a folyosóról,hogy fogom így megtalálni Justint,ha még ki sem találok innen? Tovább rohantam. Előnyt kell szereznem. Gyorsan egy újabb kanyarhoz értem,majd az első ajtón berohantam és magamra csuktam. Egy tipikus sötét kórházi takarítószoba volt. Az ajtón kívülről hallottam amint Ashley és Martin elrohannak a búvóhelyem mellett immár farkas formában. Kicsit megpihentem amíg a lélegzetemet helyre raktam.
-Meg kell találnom!-suttogtam,majd óvatosan kinyitottam az ajtót. A folyosó újra üres volt. Óvatos léptekkel indultam el. Egy kétoldalas ajtóval találtam szembe magamat rajta a "Lépcső" felirattal. Kinyitottam és elindultam,immár felfelé.

Mint kiderült a kórház volt legalul. Hihetetlen,hogy mennyi mindent kitudnak építeni a föld alatt a legmodernebb rendszerekkel,s mind ezt elrejtik a világ elől. Ha jól számoltam 12 emeletet gyalogoltam,míg elérkeztem egy ismerős környékre. Itt már találkoztam emberekkel-úgy látszik nem a lépcső a leghíresebb járó eszköz errefelé-majd elindultam a szobám felé,amit szerencsére nyitva találtam. Amint beléptem azonnal magamra is zártam,megnéztem az órát,10:20 állt a kijelzőn. Remek,szóval jóval túl vagyunk az éjszakán. Az elsődleges tervem az volt,hogy rendbe hozzam magam,utána indulok el megkeresni Justint. A zuhany alatt a fejem erősen lüktetni kezdett,de most nem érdekelt. Megmostam a hajam és lemostam magamról a sminkemet is. Amint kiléptem megálltam a tükör előtt,már az a Valery Brightmoore állt előttem akit a mindennapjaimban szoktam meg és nem az aki vérfarkasokkal vacsorázik,majd majdnem kinyiffantja azt az embert aki számára a legfontosabb. Egy törülközőt magamra csavarva léptem ki a fürdőből és a hatalmas fekete szekrényem elé léptem. Mint megtudtam,Prescott főtanácsos beszerzett nekem ruhákat,hogy amíg itt vagyok a lehető legotthonosabb körülményt és a legstílusosabb körülményeket biztosítsa számomra. Nem igazán néztem,hogy mit veszek fel. Kivettem a legkényelmesebb dolgokat amiket megláttam. Mondjuk nem bántam volna ha adnak egy Hogy ne lógj ki divatos farkasok közül? című könyvet,de evvel kellene a legkevesebbet törődnöm most. Ki tudja mit csinálnak most Justinnal? Kiléptem a szobámból. Az emberek kezdtek szétszéledni,mindenki ment az ebédlőbe vagy ki a szabadba. Végig mentem a folyosón a lábaim vezényeltek,de tudták hova kell menniük.

-Valery a saját érdekedben teszem ezt!-ismételte Prescott főtanácsos az asztalánál ülve.
-Ezt most komolyan mondja?!-kiabálom,szintén harmadszorra.
-Valery,ezt nem te döntöd el! Akármennyire is szeretnéd ezért a helyért én vagyok a felelős beleértve téged is!-most már állt. Nem értettem. Miért nem láthatom Justint?
-Akkor legalább egy üvegen keresztül,hogy én is lássam,de ő is lásson!-kérleltem,de semmi hatás. Hátat fordított nekem és a monitort kezdte el nézni. Számára véget ért a beszélgetés. Összerogytam és szabadjára engedtem a könnyeimet.-Miért csinálja ezt velem?-szipogtam. Egy gondterhelt sóhaj hagyta el a száját. Megfordult és odajött hozzám. Nagyon hasonlított a mozgása apáméra,csak Ő öregebb volt nála.
-Gyere-nyújtotta a kezét. Megfogtam és felálltam. Leültetett egy fotelba és velem szembe ült.-Egy hölgynek nem illik a földön ülnie! Camil egy bögre kakaót a hölgynek.-mosolygott rám,mire egy kicsi szemüveges asszony lépett be egy bögre kakaóval és a kezembe nyomta. Meredten bámultam a bögrére. Az italnak mámorító illata volt,de egy valamit nem tudtam elfelejteni,hogy míg én itt "cseverészek" ki tudja,hol van Justin.
-Kérem-néztem rá újra.
-Miért akarod annyira látni azt a fiút? Miért olyan fontos Ő neked? Miért van az,hogy majdnem megölt,de te segítettél neki? Miért tudsz még azok után is ami a portállal történt könnyeket hullatni érte?-öreg barna szemei kérdőn fürkészték arcomat. Mit szeretne,hogy táljak ki neki mindent?
-Vele nőttem fel,csak Ő maradt nekem!-mondom és állom a tekintetét.
-Rendben.-állt fel.-Gyere.-nyitotta ki az ajtót. Bólintottam és leraktam a bögrét.-Hékás,kakaót meginni! Camil harap,ha valami nem fogy el-mondta nevetve. Gyorsan kiittam a pohár tartalmát és utána siettem.

Justinhoz készültünk. Kíváncsi voltam mi van vele. Aggódtam érte,féltem,hogy bármit csináltak vele. A másik,hogy Prescott főtanácsos milyen gyorsan megváltozott,mintha már nem az az ember lenne aki le "nagyszájú"-zott,hanem mintha egy teljesen más ember lenne. Kedves,vicces és törődő. Szinte már apai,vagy inkább nagyapai?
Egy olyan ajtóhoz érkeztünk,mint amilyen tegnap a tanácsteremnél volt. De az előbbivel ellentétben itt csak egy őr állt,mégpedig aki a fegyvert adta nekem. Biccentett nekem,mire elmosolyodtam.Csak nem itt van Justin?
-Rendben Valery-fordult felém a tanácsos.-Justin itt van,30 perc áll rendelkezésetekre,hogy beszéljetek vagy mit tudom én. Ha bármi baj van Adam lesz segítségedre,csak kiáltanod kell!-bólintottam.-Helyes! Jó szórakozást! És ne feledd,csak 30 perc!-mondta,majd eltűnt a folyosón lévő egyik ajtó mögött. Mély lélegzetet vettem. Sok múlik ezen a beszélgetésen,vagy min. Kíváncsi vagyok vajon Justin most megakar ölni amiért lelőttem? Vagy nem? Egy biztos,most dől el minden!

Chapter 6th

Sziasztok!
Tudom,csak egy komi volt eddig,de egyszerűen elkapott valami és kényszert éreztem arra,hogy írjak. Nemsokára itt az év vége! Hála jó istennek,már nagyon várom! Reméle jó lesz a bizitek! Ha még van dogátok amit nem írtatok meg-mint nekem- akkor sok sikert hozzá!:))
XoLove Sophie

"Vajon tényleg olyan jó szembeszegülni a fajtánkkal egy olyan ügy miatt aminek nem tudjuk milyen kockázatát vállalunk?"

/Velery Brightmoore/

Tha War

Valery Brightmoore

Valery a tanácsosok előtt.

Martinnal egy kivilágított folyosón haladtunk útban a tanácsosok felé. Nem az az út volt,ahogyan a szobámhoz érkeztünk,teljesen máshová mentünk.
-Martin-szólítom meg,mire az előttem menő fiú hátrafordul és rám néz.-Hová megyünk? Nem itt jöttünk az előbb.
-Jó észrevétel-mosolyodik el.-Most nem a Tanácsterembe megyünk,mert most csak a legfontosabb 10 tanácsossal fogsz találkozni a Kerekasztalnál.
-Mint a Kerekasztal Lovagjai?
-Valami olyasmi-villantja ki tejfehér fogait. Az utunk további rész csendben telik. Elhagyjuk az ünnepségre készülődő embertömeget és egy sokkal csendesebb irányba megyünk tovább. Egyszer csak megállunk egy hatalmas fekete ajtó előtt amit két oldalról őrök védelmeznek. Ilyen fontosak ezek az emberek?
-Meghoztam a lányt-mondja Martin,mire az egyik bólint és kinyitja az ajtót. A Lányt,mintha valami fogoly lennék.
A terem melybe belépek egy szimpla irodai tanácsteremre emlékeztet,csak a hatalmas üvegablak helyett,egy hatalmas filmvászon helyezkedik el. Középen a híres Kerekasztal körülötte a 10 férfival. Most is ott van a főtanácsos,akit volt szerencsém felbosszantani a viselkedésemmel.Hirtelen mind a 10 szempár felém fordul.
-Jó napot!-köszönök. Oké Brightmoore,jól csinálod!
-Áh,a nagy szájú hölgy-áll fel a főtanácsos. Meglepetésemre viszont már sokkal emberibb formája van a hatalmas kerek szemüvege nélkül. Tuti kontaktlencse.-Legyen üdvözölve,újra. Foglaljon helyet.-int,mire leülök az egyedüli üres helyre.-Köszönöm Martin. Amint szükségünk lesz magára szólunk.-bólint,mire a fiú elhagyja a termet. Remek egyedül maradtam.
-Akkor hát-ül le újra a helyére-Kezdjük avval amivel kezdenünk kellett volna. Én Charlie Prescott vagyok,az Egyesült Királyságbeli Vérfarkas Állománnyal Főtanácsosa. Én foglalkozok az egész királyság területén lévő vérfarkas állomány rendszerezésével,rendtartásával és részben fenntartásával. De a legfontosabb,hogy az Atholl-ban élő farkasok biztonságban legyenek.-ledöbbentem,ez sokkal több információ,mint amire így elsőre gondoltam. Volt ebben minden fajfenntartás,rendszerezés,de ami a legnagyobb ütés volt számomra az Atholl volt. Atholl??!! De hát az Skócia,mi a francnak vagyok Skóciában?!
-Ezt nem hiszem el.-temettem az arcomat a kezeim közé. Félő volt,hogy újra sírni kezdek,akkor viszont Ashley kinyír a sminkem miatt.
-Mit?-néz rám,és mintha elmosolyodna a bajsza alatt.
-Hogy miért vagyok itt?-végül is igaz.
-Szükségünk van magára Mrs.?
-Mrs. Brightmoore,de ha jobbnak látja a Valery-t akkor hívjon úgy-mondom,mire a többiek is elmosolyodnak.
-Erős személyisége van Mrs. Brightmoore.-mondja az egyik számomra ismeretlen fickó.
-Sokszor mondták már.-erőltetek meg egy mosolyt. Talán nem is lesz olyan rossz itt.
-Visszatérve a segítségre-szólal meg Prescott főtanácsos,mire mindenki újra ránéz.-Nagy szükségünk van magára Mrs. Brightmoore.
-Hallgatom-helyezek hátra egy tincset.
-Tudomásunk szerint Ön egy álomvadász-bólintok. Mire akar kilyukadni?- Nem is kerülgetem a témát,egy csapat álomvadász háborgatja a környékünket,már hetek óta. Először csak kisebb zsákmányokat ejtettek. Nyulakat,őzeket. Pár napja viszont az egyik emberünket is elvitték azóta semmit nem tudunk róla. Értesüléseink szerint viszont Londonba vitték. A Központba.-fejezte be. Csend lett. Mindenki arra várt,hogy mondjak valamit. De hát mit mondhattam volna? Semmiről nem tudok. A másik dolog amit nem értettem,hogy miért háborgatják a farkasokat? Kicsi korom óta a szüleim és a tanáraim is azt tanították,hogy ilyen lények nincsenek. Mi vagyunk és a Sötétség. Rajtunk kívül csak az Emberek,azok meg nem vesznek észre semmit amit nem akarnak.
-Mit szeretne tőlem?-szólalok meg végül,miután megtalálom a hangomat.
-Akadályozza meg őket,védje meg az embereimet a ma esti vacsoránál!

***

-Valery abból is enned kell!-mutatott Ashley egy tál ínycsiklandozó süteményre,mire a tál ott termett

Így nézett ki Valery a vacsorán

előttem,Martin által.
-Nem is tudom,én már majd kipukkadok-mutattam a hasamra.
-Az csak ne zavarjon! Úgy is jól néznél ki!-válaszolta Martin. Felvontam a szemöldökömet mire teljes pírba borult az arca.
-Oh La La-mondta Lucy és a lányokkal elkezdtek nevetni. Végül mi is csatlakoztunk hozzájuk. A kaja isteni volt. Egy hatalmas bálteremben voltunk. Fantasztikus mi mindent kitudnak építeni csak azért,hogy szórakozhassanak.
-Egy kis figyelmet kérek-koccintotta meg egy ember a poharát. Mindenki abbahagyta a társalgást és felé fordult.-Az idei lakoma eddig csodásan halad-mosolygott Prescott főtanácsos.-De ideje lenne lassan levetnünk jelenlegi öltözékünket és letáncolni magunkról a felesleges kilókat.-ezen mindenki nagyot nevetett.-Még mielőtt nagyon szétszélednénk köszöntsük soraink közt Valery Brightmoore kisasszonyt!
-Állj fel!-súgta a fülembe Martin,követtem az utasítását és mindenki nagy tapsolásba kezdett.
-Miért tapsol mindenki?-kérdezem a mosolyom között kinyögve a lányoktól.
-Csak mosolyogj és integess.-tanácsolja Lucy. Folytatom,majd Charlie Prescott lehalkítja az embereket és újra helyet foglalok.
-Emberek,hogy már mindenkit köszöntöttünk; Kezdődjön az igazi szórakozás! Minden 18 éven felüli,meghívóval rendelkező személy sok szeretettel várunk!-fejezte be,majd jó éjszakát kívánt és elhagyta az asztalát.
-Akkor most nyomás!-mondta Shay,majd elindultunk vissza a szobámba.

Valery ruhája az After Party-n

-Nem értem miért kell ennyiszer átöltözni.-mondom miközben a harmadik ruhába préselem magam.
-Ne nyafogj már.-mondja Troian egy újabb adag szájfénnyel az ajkain.-Ti soha nem ünnepeltetek?
-Tudod,ha mi ünnepeltünk akkor az csak szűk körben,ha meg bulizni akartunk akkor ott volt London-rántom meg a vállam.
-Igaz,te városi vagy.
-Úgy is mondhatjuk.
-Válaszolva a kérdésedre-szól közbe Ashley- Az öltözködéssel mutatod meg,hogy ki vagy,mid van és,hogy mire vagy képes.
-Lehet,hogy a mim van részét kihagynám-simítom le a szoknyámat zavaromban.
-A végén még Martin számon kérné-mondja Troian,mire elkezdenek nevetni.
-Nagyon vicces,de nem értem mit vagytok úgy oda.
-Áh semmi semmi-legyinti le Lucy egy hatalmas mosollyal az arcán. Már éppen visszavágtam volna amikor Martin megjelent.
-Indulhatunk hölgyek?-nézett ránk. Bólintottunk és belevetettük magunkat a földalatti buliba.

-Akarsz táncolni-lép oda hozzám Martin.
-Persze-mondom. Megfogja a kezem és belépünk a parkettre. Abban a pillanatban egy lassú szám kerül terítékre így közelebb lépünk egymáshoz és beakasztom a kezem a nyakába.
-Gyönyörű vagy-néz bele a szemeimbe.
-Tudod elég idegen ez nekem-érzem,hogy pírba borul az arcom-A sok smink és a magassarkú nem az én világom. Vagyis inkább nem a mindennapi.
-Pedig jól áll-súgja a fülembe,mire elmosolyodok. Hirtelen egy élesen vinnyogó hang töri meg a csendet és piros fényben kezd el cikázni az egész terem.
-Martin mi ez?-nézek rá ijedten.
-A vészcsengő. Valaki betört az épületbe.-mondta és már el is tűnt. Milyen épület? Ja igen,nekik ez az épület. Körülöttem sikítozó és kétségbeesett fiatalok voltak,mindenki teljesen be pánikólt.
-Valery Brightmoore?-lép oda hozzám egy férfi akit ezelőtt csak a tárgyalóterem előtt láttam.
-Igen-mondom ziháltan. Mi történhetett?
-Az álomvadászok betörtek. A fegyvere készen áll.-bólintok és kirohanunk a teremből. Egy gyors mozdulattal lekapom a magassarkúkat és eldobom. Erre van most a legkevésbé szükségem. Tovább rohanunk. Megállunk a fal előtt,a férfi megnyom egy gombot,majd egy íjjal találom szembe magamat.
-Sok sikert!-mondja,majd magamra hagy és a fiatalok segítségére indul.
A vállamra veszem az íjat és futni kezdek? De hová mennyek? Gőzöm sem volt. Az adrenalin újra felgyülemlik a testemben. A folyosókon még mindig rohannak az emberek. Kis pittyegő hangot hallok. Mi a franc?
-Mindenki a földre!-kiáltom. A mellettem lévő fal hirtelen berobban és a föld hatalmas darabokban zuhan ránk. Nekicsapódok a falnak,majd egyenesen a járólapnak esek. A falból nem maradt semmi. Fekete ruhás katonák jönnek rajta keresztül. Álomvadászok. A ruhájukat egyből felismerem. A londoni csoport tagjai,onnan jöttek ahova én tartozom. Most viszont az itteniek biztonsága a tét. Nem figyelek csak lövök. Telitalálat az alak hátraesik. A körülötte lévő embereket váratlanul érte az eset így felpattanok és támadásba lendülök. Alkalmazom az ütéseket és a ruhásokat amiket ez a miniruha lehetővé tesz. Fölmérem őket,hárman vannak;plusz a halott a földön. Ahogy nézem két fiú és egy lány. Az egyik rúgásom az egyik fiú halántékát találja el,amely fájdalmában összeroskad. Egy pont Brightmoore-nak! A számomra lánynak kinéző alakot mellkason rúgom,mire nagy reccsenéssel esik neki a mögötte lévő falnak. Körül nézek. Ennyi volt. Kész. Vége. A fülsüketítő sípolás és a piros fények is megszűnnek. Vége,elmentek. Zihálva veszem a levegőt. Már kimentem a harcgyakorlatból.
-Hé ribanc!-rántja meg valaki a hajamat. Fájdalmamban felsikítok,mire nekinyom arccal a falnak. Most már végképp nem kapok levegőt. Érzem ahogy a karom meglendül és betalál a gyomorszájába. Fordítottam a helyzetünkön és így ő került háttal a falnak. Hátulról belekarolt a nyakamba amitől megfulladni lett volna kedvem. Amint egy kicsit enyhült a szorítása szembefordultam vele,hogy láthassam az arcát is.
-Justin!-sikítottam.

Chapter 5th

Sziasztok!

Meghoztam az elkövetkezendő részt. Remélem tetszeni fog! Itt már több szereplővel fogtok megismerkedni,ezáltal a Characters oldal is bővülni fog. Remélem erre már kaphatok egy-kettő komit és akármennyire is szeretem,de nagyon hamar lezárom a sztorit. Nagyon sok puszi nektek!

XoLove Sophie

"Az érzelmekkel való folyamatos harc néha erőssé máskor gyengévé tesz."

/Valery Brightoore/

Feelings and wolfs

Valery Brightmoore

A napok csak teltek életnek viszont alig nyoma. Ez megnyugtat,de egyben felkavar,hogy ennyire egyedül vagyok. Jelenleg is vadászaton vagyok. Óvatosan lépkedek az avaron,hogy a levelek és faágak recsegése ne zavarja meg az állatokat. Mint már a Központban is megtanították,a csönd a legfontosabb egy harcos és egy vadász számára! Óvatosan felemelem az íjamat és célzok. Egy közeli bokornál egy nyuszi ugrál. Megáll és körülkémlel,mintha látna. Le guggolok,hogy még véletlenül se vegyen észre. Várok még egy picit,a nyuszi most a levegőbe szagol,majd gyanútlanul fogyasztani kezdi a körülötte lévő füvet. Célzok és kész. A nyuszi halott. Odamegyek,néhol meg meg vonaglik,próbál mozogni,de leütöm egy kővel. Igen,ennyi volt. Már így ölök: lelkiismeret nélkül. Megfogtam a kis szőrös lényt és elindultam. A megszokottnál messzebb jöttem,mert közelebb nem volt semmi és nem akartam megint mókust enni. Tudom válogatós vagyok,de próbáljatok meg három napig mókust enni utána mondjátok,szerintem rágós. Mentem vissza a "lakásomra". Egy kis barlang volt ahol igazából semmi nem volt,bent volt az erdő belsején közel a réthez és a patakhoz. Az ágyamnak egy levelekből kirakott helyet nevezhetek,de a leveleket is két naponta cserélem,mert elszárad és törik ami meg nem a legjobb. Ezen kívül csak a ruháim meg a fegyverem van,amit szintén én készítettem. A topom és a nadrágom eléggé elvan már szakadva,de nem érdekel; kibírom. Mikor visszaértem a nyulat leraktam és a száradó fákhoz mentem. Szerencsére száraz,állapítom meg. Gyorsan megnyúzom a nyulat,egy éles kővel felvágom,majd kibelezem. Külön kupacba teszem azon részeit amit szeretek,külön amit nem. Azokat amiket nem eszek meg elviszem távol a barlangtól és ott hagyom egy-két vadnak. Nem tudom ők hol vannak,de ha nem keresnek én sem fogom őket,egy biztos a maradék soha nincs ott másnapra. Most sem tettem másként,a maradékot gyorsan elvittem;majd vissza és  megsütöttem a húst. Útközben szedtem valamennyi ehető bogyót és gyökeret,azokat ettem hozzá. Mióta itt vagyok,ha egy kilót fogyhattam,de maximum kettőt. Mikor végzem a nyúllal a bundáját kiakasztottam száradni,hogy tudjam használni valami takaró szerűre vagy valahova,majd megmosakodtam. A hideg víz frissítően hatott az arcomra,kivettem a hajgumit a hajamból és úgy ahogy a kezemmel fésültem meg,majd leültem a barlangom feletti kiálló sziklára.  A nap fokozatosan haladt lefelé az égen helyet adva az ég urának a Holdnak. Amint a csillagok elfoglalták helyüket az égen hanyatt feküdtem és szokás szerint megkerestem az én csillagképemet. Bika. Ez vagyok én. A második amit észreveszek a halak. Justin. Egyből ő jut az eszembe; a mosolya,a barna szemei,az ölelése,a testének a melege. Képek jelennek meg a szemeim előtt. Justinnal vagyok egy londoni elhagyatott raktárba és egy csapattal harcolunk a Sötétség harcosai közül; hatalmas robbanást hallok és hanyatt esem, az ütés még semmi,de egy test nehezedik rám. Hatalmas darabokkal hullani kezd a mennyezet,majd mindent elnyel a por. De hiszen ez egy emlék; az én emlékem! Ez megtörtént! Nem is olyan régen,úgy négy éve kb. A robbanást követően két óra múlva találtak meg minket az alakkal;Justinnal. A robbanáskor rám vetette magát,így megúsztam zúzódásokkal,viszont ráesett a mennyezet. Borzalmas volt! Nagyon féltem. Justin már alig-alig élt amikor megtaláltak minket. Az orvosok egy hetet attak neki,ha addig nem gyógyul meg meghal;mondták akkor. Beleborzongtam akkor a gondolatba,hogy elveszíthetem Őt. Minden napomat ott töltöttem mellette,nem hagytam soha egyedül. Végül felébredt. Akkor volt életem egyik legszebb napja. Nagyon boldog voltam,még sírtam is. Ez volt az egyik olyan eset ami megpecsételte az életünket,hogy ennyire nélkülözhetetlenek vagyunk a másiknak. Sokan mondták akkor nekem,emlékszem,hogy "Valery figyelj nagyon: Egyszer ez a fiú lesz a te férjed,de nem kényszerből hanem szerelemből!" akkor 15 évesen nem igazán tudtam felfogni mire is gondoltak,most már értem. De Justin elrontott mindent! Már sem szerelemből,sem sehogy nem mennék hozzá! Akkor megvédett,most olyan erővel taszított el magától! Itt hagyott ebben a sűrű rengetegbe,ezt nem tudom soha megbocsátani neki! Elvesztettem a vele szembeni minden bizalmamat! Egy könnycsepp gördül le a szememen,amit rohamosan követ a többi is. Felülök és egy hirtelen mozdulattal letörlöm az arcomról a könnyeket. Ő itt hagyott Valery ne feledd! Ne éri meg,hogy sírj érte! - mondja egy hang a fejemben. De szeretted-emlékeztet egy szinte már távolinak tűnő hangocska. Szerettem. Ez igaz,de hogy? Hogy szerettem őt igazán? Talán tényleg több lett volna köztünk,mint szimpla barátság? Lehetséges,hogy mindig is szerelmes voltam belé? A mosolyába,a hajába, a hangjába,az érzelmekbe amiket kiváltott belőlem? Lehet. Talán tényleg úgy szerettem...vagy még mindig szeretem? bombáztam magamat további kérdésekkel,majd már nem bírtam tovább így lementem a szikláról és bementem a barlangomba. Tüzet gyújtottam és ettem. Nem mintha ez bármit is elhomályosítana előlem. 
-Hiányzik-suttogom magamnak és hagyom,hogy újra elárasszanak a könnyek.

* * *

A múlt éjszaka nagyon megviselt lelkileg,de már nem érzek semmit. Igen,szerelmes vagyok még mindig Justinba,de az érzéseimet soha nem viszonozná. Soha! Nem is gyötröm magam tovább. Újra elérek a rét széléhez. Óvatosan benézek. Semmi. Elindulok,hogy keresztül mennyek át az erdő túlsó részére. Hirtelen egy fekete lény ugrik elő a bokrokból és hihetetlen iramban kezd el felém futni. Egy farkas! Lábaim parancsra nem várva iramodnak vissza a fák közé. Egy ág itt,egy ág ott hajolok oldalra a fenyegető részek elől nyomomban a farkassal. Gyors mozdulattal kapaszkodok meg egy ágba és ugrok fel az előttem lévő hatalmas fára. A fán biztonságban vagyok,ide nem jöhet fel. A farkasnak viszont semmi nyoma. Helyette egy magas barna hajú fiúval találom szemben magamat.

-Úr isten,de gyorsan futsz!-néz fel rám. -Gyere le!-int egyet a kezével,hogy kövessem a földre. Megrázom a fejem,semmi kedvem hozzá.

-Ne félj nem bántalak.-újra megrázom a fejem.-Ennyire félsz?-megrántom a vállam. Valóban félnék?- Rendben ahogy akarod!-mondta és leült a "fám" alatt lévő sziklára.-Egyébként Martin vagyok. Amint látod vérfarkas-néz rám.

-Mit akarsz?-suttogom a szavakat,mintha attól félnék bárki is meghallhatja. Erősen markolom a fát a biztonság kedvéért nehogy leessek.
-Gyere le és elmondom-látszik,hogy jól szórakozik rajtam.-Nem maradhatsz fent örökre.
-Meglátjuk?-ültem le az ágra és lógattam a lábam-De egyáltalán honnan tudtad,hogy itt vagyok?-szegezem neki a kérdést.
-Mindenki tudja-rántja meg a vállát.
-Hogy mi?-kiáltom-Mi a francról beszélsz??!!
-Ha lejössz elmondok mindent.
-Honnan tudjam,hogy nem ölsz e meg amint lemegyek?
-Nincs más választásod,bíznod kell bennem.-ziháltam. Teljesen igaza van,ha akarom,ha nem rá vagyok utalva. Első variáció: őrködik alattam,nem tudok lemenni,egyenlő halállal. Második variáció: tehetetlenségemben halok meg. Nem tudom melyik a jobb. 
-Annyira megfogom én még ezt bánni!-mondom,majd óvatosan elkezdek lemászni. Nem vagyok magasan,de azért van egy határ ahonnan már nem ugrok le. Az utolsó kis ágnál megcsúsztam és mire újra észbe kaptam Martin kezei között találtam magamat.
-Azt hittem ennél azért jobb vagy!
-Ahj,fogd már be!-mondtam és elindultunk.

Őszinte leszek nem tudom hová megyünk,csak követem Martint. Azért tartom a tisztességes távolságot,ha esetleg menekülni kell,hiszen jobb félni,mint megijedni nem de? Az ágak halk roppanással törnek szét a lábam alatt amint haladunk egyre beljebb és beljebb az erdőben.  Martin próbált beszélgetést kezdeményezni,de nem voltam elég barátkozós hangulatban a cseverészéshez,míg végül feladta. A fák között egy barlang volt,nagyon hasonlított az én barlangomra. Odaléptünk,majd Martin felém fordult:
-Figyelj,míg azt nem mondom,hogy beszélj ne szólalj meg nagyon.-erre kikerekedtek a szemeim.-Úgy értettem,hogy nincs szükség tudniuk az embereknek,hogy nem vagy "közénk való"-formált macskakörmöt az ujjaiból.
-Megegyeztünk.
-Remek!-villantotta ki hatalmas fehér fogait majd elindult befelé.

Mikor azt hittem,hogy a Központ vagy a Park óriási,szerintem tévedtem. Mint kiderült a Gold Forest nevezetű erdőben vagyok,ami simán annyit tesz: Arany Erdő. Rengeteg ember volt ott,vagy legalábbis remélem emberek. Senki nem törődött velünk,mindenki ment a saját dolgára. Ahhoz képest,hogy csak egy barlangba jöttünk be,olyan ez a hely,mintha valami hangya-barlangba léptem volna. Folyosók,folyosók után következnek. Egy ajtón  be jobbra,majd egy bal kanyar és be a következőn...Lefogadom,hogy az itteni iskolákban a gyerekek elsős koruk óta az itteni eligazodást tanulják. Betartottam amit Martin kért és nem szólaltam meg,míg végül meg nem álltunk egy számomra műanyagnak tűnő ajtó előtt. A fiú bepötyögte a kódot,mire az kinyitódott és beléptünk. A terem leginkább egy modern bíróságra emlékeztetett. A közepét fény világította meg,mintha kiakarnák venni az emberek minden apró mozdulatait. Körülötte lelátószerű székek sorakoztak,kiket köpenyes alakok töltöttek meg teljes életnagyságban. Amint becsukódott az ajtó mindenki abbahagyta a beszédet és a tekintetüket egy irányba szegezték; Felém!

Akarva,akaratlanul is közelebb léptem Martinhoz,aki gyengén intett a fejével a kör felé,jelezve,hogy mennyek oda. Nemtetszésemet kifejezve ráztam meg a fejem,mire két nagydarab pasi ragadott meg és rakott az összegyűltek elé.
-Légy üdvözölve Álomvadász!-szólított meg az egyik,mire 180*-os fordulatot téve fordultam felé. Egy korunkbeli Julius Richard Petri-vel találtam szemben magamat. Szemüvegét egyenesbe helyezte,majd folytatta-Megtiszteltetés,hogy körünkben üdvözölhetünk.
-Mit akarnak tőlem?
-Segítséget szeretnénk kérni.
-Én segítsek?-néztem rá. Mi a franc folyik itt?- Azt sem tudom mit csinálnak itt? Honnan tudják,hogy itt vagyok? És ha farkasok miért élnek ebben a lyukban?
-Felkeltetted az érdeklődésünket mikor átjöttél a portálon. Nem mindenki képes rá,hogy létrehozzon egyet.
-Állj,Állj,Állj...-vágok közbe.-Először is; Nem önszántamból vagyok itt,a legjobb barátom lökött át és zárta rám a kaput teljesen ok nélkül! Másodszor; ha tudták,hogy itt vagyok miért nem segítettek??!! Látták,hogy miken mentem keresztül!-förmedek rá.
-CSENDET!-ordítja.-Hogy lehetsz ennyire tiszteletlen,mikor állítólag a világ egyik legfejlettebb Álomvadász Központjából való vagy!
-Oké itt vagyok,nem kell úgy kiabálni.-magyarázom. Hogy egyesek milyen pökkhendik. Pfu....
-Rendben,ahogy akarod fiatal Álomvadász. Martin kísérd a hölgyet a lakosztályába.
-Végre valami jó dolog,de elmagyarázná,hogy mi van?-kérdezem,de már késő,mert Martin a kezemnél fogva kivezet a teremből.

***

-El sem hiszem,hogy képes voltál így beszélni!!-förmed rám Martin mikor beérünk a lakosztályomba. Ahhoz képest,hogy ez a hely a föld alatt van egészen otthonos,de ami a legjobb végre meleg van.

-Sajnálom,egyszerűen ezt váltotta ki belőlem!-magyarázom és leülök az egyik székbe.

-Állj fel onnan!-szól rám Martin,mire értetlenül,de felállok.-Koszos vagy,így ne ülj le sehova!

-Már megbocsáss,de legalább három hete vagyok az erdőben,ne várd el,hogy rózsa illatom legyen!-teszem csípőre a kezem,mire egy szemforgatással "jutalmaz". Valami csipogni kezd.

-Adj egy percet!-mondja és kilép az önműködő ajtón. De jó,ameddig eltűnik én mit csináljak?! Még leülni sem ülhetek le. Van egy tükör a szobába,az elé állok. Nem nyújtok éppen lebilincselő látványt. A trikóm rongyos és koszos,az immár rövid nadrágomról is ugyanez mondható el. A testemet különféle méretű és formájú vágások és sebek borítják. A hajam,mint a szénakazal úgy áll,a hajgumi ami összefogja nagyon megvan gyötörve. Borzalmasan nézek ki! Az ajtó kinyitódik és Martin lép be rajta.

-Rendben,most hívtak a tanácsosok.-emeli fel a kezében lévő mobilt.- Kevesebb,mint egy óra múlva újra találkozol velük,de nem lesz ott mindenki,csak a legfontosabb 10 tag-bólintok-addig rendbe kell hozni téged.-mutat rám.

-Ezért leszünk mi itt!-lép előre egy szőke hajú lány akit eddig észre sem vettem. Hosszú

Balról-jobbra; Ashley,Shay,Lucy,Troian

szőke haja,hatalmas feketén kiemelt szeme és és tűzvörös körmei voltak. Mellette még három lány állt,mind a négyüknek kifogásolhatatlan külsejük volt és csinos ruháik amit mindannyian magassarkúval dobtak fel.-Én Ashley vagyok, ők meg itt Lucy, Troian és Shay. Mi fogunk segíteni neked. Egyébként téged,hogy hívnak?-nézett rám hatalmas szemeivel. Sőt nem csak ő,mind az öten-Martinnal együtt- engem figyeltek.

-Sziasztok,Valery Brightmoore vagyok.-próbáltam valami mosolyféleséget erőltetni magamra.

-Szép név-mondja a szőkeség,majd Martinhoz fordul.- Köszi Martin,innen már boldogulunk.

-Azt meghiszem-túr bele a hajába,majd rám néz-Akkor egy óra múlva találkozunk Valery,szia.-köszönt majd elhagyta a szobámat.

-Egyébként,hol jártál? Úgy nézel ki mint aki egy erdőben él.-nevette el magát az egyik lány,azt hiszem talán ő Troian.

-Oh Troi ne butáskodj már.-nevette el magát Ashley.-De komolyan mi történt veled?

-Hát nem áll olyan messze az igazságtól.-vallom be,majd lehajtom a fejemet.-De bonyolult egy történet.

-Szegénykém.-néz rám azt hiszem Lucy némi szánalommal az arcán.-Menny ott van jobbra a fürdő,fürödj meg addig mi kipakolunk,hogy utána bombázót varázsoljunk belőled a nagykutyák előtt.

-Oké-mondom,majd elindulok a fürdő felé.

Óvatosan levettem a már így is össze-vissza szakadt ruháimat és a szennyes tartóra helyeztem,ami egy szempillantás alatt el is nyelte azokat. Nem törődtem vele,csak beálltam a víz alá. Komolyan mondom,nagyon hiányzott már ez nekem. A meleg víz puha érintése amint lepereg a vállaimon egész testemen keresztül. Még jobban megengedtem,így már a hajamat is eláztatta a vízsugár. Magam alá néztem,a lefolyóban sötét,mocskos víz folyt le ami az elmúlt hetek gondjait mosták el. Egy finom méz illatú tusfürdő volt kikészítve nekem. Hatalmas adagot nyomtam és lemostam magamról a gondjaimat,mintha a kosszal együtt azok is eltűnnének. Talán itt minden más lesz. Talán megengedik,hogy itt maradjak. Igaz,eddig még a vérfarkasok létezésében sem hittem,de most már az sem érdekelne,hogyha Spongebob ugrana elő és elvinne Bikinifenékre. Az viszont aggaszt,hogy mi lehet Justinnal. Vajon él még? Vagy megölték a Központban amiért idejuttatott? Egyáltalán mi van odakinn a világban,az erdőn túl? Igaz,már nem akarom megölni,de jó lenne tudni,hogy mi van vele. Aggódom érte,tényleg.  Gyorsan még egyszer megmosom magam,majd kilépek a zuhany alól. Egy patyolatfehér törülköző van felakasztva amit magamra tekerek és kilépek a lányokhoz. Amikor bementem a fürdőbe még rend volt,most meg mintha egy rakás 16 éves lány pizsamapartit tartana. Mindenhol smink készletek,körömlakkok,hajsütők,hajvasalók és egy rakás ruha található.

-Kész is vagy?-néz rám Ashley,mire bólintok.-Remek,akkor Lucy tiéd a pálya!-fordul Lucy,hoz aki beleültet egy székbe.

-Rendben,én csinálom a manikűrt,pedikűrt és a gyantázás-sorolja,mire zavartan nézek rá.

-Egyébként mire ez a nagy felhajtás,csak beszélni akarnak velem.-nézek rájuk.

-Az igaz,de ma van a Holdlakoma és hatalmas ünnepség lesz. Még neked Álomvadásznak is jól kell festened.-mondja Shay.

-Remek-mondom,majd nekilátnak a "munkához".

Soha nem voltam nagyon smink párti,igazából hülyeségnek tartottam mindig is,hogy egy kilónyi vakolatot magamra rakjak,hiszen sem az edzőteremben sem a harcmezőn nem számított,hogy milyen rúzs van rajtad. Itt viszont teljesen más a helyzet,akármilyen fura is,de a vérfarkasok nagyon figyelnek a divatra. Nyilvánosan sznob társaság. Ashley nem is tudott másról beszélni,csak az ünnepségről,ilyenkor még az átlagnál is jobban kiöltöznek. Ami megint fura számomra,hogy az este folyamán három ruha összeállításban kell majd megjelennem. Kell egy amiben a tanácsosok elé megyek, egy amit a Holdlakoma vacsoráján viselek és egy amit az utána lévő afterparty-n. Durva. Ezt az egy szót tudom rá mondani. Ezt a három megjelenést egy óra alatt kellett lepergetnünk. Kezdtük az afterparty ruhával,majd a vacsora ruhával és a végén a tanácsos ruhával. A végére teljesen kimerültem,míg a lányok inkább bezsongtak. Míg készülődtünk elmeséltem nekik,hogy hogyan kerültem ide. Nagyon meghatotta őket a történetem.

-Szerintem Justin nem véletlen lökött be ide-mondta Shay,mikor már az ágyon ültünk és Martint vártuk.

-Ezt hogy érted?-kérdeztem.

-Hát,gondolj csak bele. Egyértelmű,hogy szeret téged,mint az is,hogy te is szereted őt,lehet,hogy csak védelemből dobott be ide.

-Shay-nek igaza van-értett vele egyet Lucy. Éppen a körömlakkokat pakolta.

-Nem is tudom,elég bonyolult ez az egész.-rántom meg a vállam.

-Minden szerelem az-mosolyog Ashley. Ő csinálta a sminkemet.

-A miénk nem teljesen volt az,vagy mit tudom én.

-Jaj,ne spilázd már túl-mondta Troian. Ő a hajamat csinálta. Még elbeszélgettünk egy darabig,majd megérkezett Martin.

-Valery indulunk-mondta,majd köszöntünk a lányoknak és elindultunk a tanácsosokhoz.